Csúcson a politikai indíttatású bűnözés Németországban
2021-hez képest tavaly hét százalékkal emelkedett a politikai esetek száma.
2021-hez képest tavaly hét százalékkal emelkedett a politikai esetek száma.
A koalíció már a kormányzása kezdetén zászlajára tűzte a transzneműek jogainak kiszélesítését.
Nem kapnak olajat, ha megtartják az orosz részesedést.
Az orosz támadás ellen védekező Ukrajnából nagyjából további egymillió ember menekült Németországba.
Kettős mércét alkalmazna a berlini rendőrség a második világháború lezárására emlékező rendezvényen.
Körülményes volt a hegyimentők szerint.
A külügyminiszter leszögezte, senki ne várja, hogy mi majd alávetjük magunkat ennek a kiszámíthatatlan, progresszív, németek által vezetett külpolitikának.
A berlini rendőrség közleményben reagált, szerintük csak nagy vonalakban válaszoltak egy sajtómegkeresésre.
A két áldozat életveszélyes, illetve súlyos sérülést szenvedett.
Több mint harminc veszélyes bűnözőt fogtak el Németországban egy összehangolt akció eredményeként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Munkatársaink részletesen elemezték a gyilkosságot és visszautaltak a baloldali eszmerendszer korábbi évtizedekkel ezelőtti könyveire is, amelyeket az amerikai diákok is olvasnak.
Lakossági fórumot tartottak a NKE beruházás kapcsán
Akár a kiváló bor, olyan nemesen öregednek Magyar Péter megszólalásai, amelyekkel a kormányt dicsérte.
– Megköszöntem Donald Trump és az amerikai kormány kitartását, hiszen látható, hogy rendkívül nehéz a béketeremtés Ukrajna és Oroszország között – mondta a tárcavezető.
Rapid extra című műsorunkban ezúttal Jakubász Tamás, a Mediaworks főmunkatársa és Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője beszélgetett az ukrán és a francia helyzetről.
Forsthoffer Ágnest a saját hotele buktatta le.
A 2001-es támadások minden helyszínén tartottak megemlékezéseket.
Rapid extra című műsorunkban ezúttal Jakubász Tamás, a Mediaworks főmunkatársa és Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője beszélgetett az ukrán és a francia helyzetről.
Forsthoffer Ágnest a saját hotele buktatta le.
A 2001-es támadások minden helyszínén tartottak megemlékezéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.