A gázfelhasználás csökkentését kérik Németországban
Már most el kellene kezdeni takarékoskodni a földgázzal az infrastruktúrákat felügyelő ügynökség szerint, kímélendő a földgáztárolókat.
Már most el kellene kezdeni takarékoskodni a földgázzal az infrastruktúrákat felügyelő ügynökség szerint, kímélendő a földgáztárolókat.

Az ukrajnai háború felülírta az új kormánykoalíció célkitűzéseit, többek között a védelmi és az energiapolitika terén.

Az orosz cég tisztázatlan körülmények között vonulna ki Németországból, a két fél közötti vita komoly ellátásbiztonsági kockázatot jelent.

„Érzelmileg meg lehet ugyan érteni minden embargóra vonatkozó felhívást, de ez hosszú távú következményekkel járna.”

A volt német kancellár szóvivőjén keresztül az ukrán elnök bírálataira reagált.

Hamis oltási igazolványokkal kereskedett. Úgy tűnik, egyelőre egészséges.

„Ez teljesen meghaladja az ellátórendszer erejét” – figyelmeztetett Bajorország családügyi minisztere.

A németek gázszámlája megduplázódik, Horvátországban ismét drágult az energia.

A rubelelszámolás körüli viták miatt éleződött ki a helyzet, nem tudni, érinti-e a lépés a szállításokat.

Az ukrán elnök hevesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt és Olaf Scholz német kancellárt, csütörtökön pedig várhatóan Belgium következik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.