Politikai kontextusa miatt utasította el az UEFA a müncheni kérést
Az Európai Labdarúgó-szövetség alapszabálya révén politikailag és vallásilag semleges szervezet.
Az Európai Labdarúgó-szövetség alapszabálya révén politikailag és vallásilag semleges szervezet.

A CDU elnöke szerint lépéseket kell tenni egy közös európai alkotmány kidolgozása felé.

A pártszövetség korszakváltást ígér, és az EU-s menekültügyi rendszer „alapvető reformját” is sürgetik.

A negyedik járványhullám megelőzéséhez a lehető legtöbb embernek teljes oltással kell rendelkeznie.

A Bayern támadója Portugália legyőzését követően már a következő csoportellenfélre fókuszál.

Portugáliának ennek ellenére sem volt sok oka az örömre, 4-2-re kapott ki Németország ellen.

Sokan panaszkodnak arra, hogy részletekbe menően próbálják meg előírni számukra, hogyan kellene viselkedniük.

Német szakértők szerint a bevándorlók átlagéletkora jóval alacsonyabb, mint a német lakosságé.

A radikális csoportok erőszakkal védik egyik megmaradt szimbólumukat a rendőröktől.

A berlini rendőrök vízágyúval oltották el a szélsőséges házfoglalók által okozott tüzet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.

A katalán klub tervei borultak a portugál játékos bemutatásakor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.