3°C Nándor 2021. October 19. 
A minap mintegy harminc német alkotmányjogász a neves Frankfurter Allgemeine Zeitungban tette közzé felhívását, amelyben arra szólítják fel az Európai Bizottságot, hogy szüntesse meg Németországgal szemben a
tavalyi döntése miatt megindított kötelezettségszegési eljárást. A rendhagyó és figyelemreméltó felhívás kapcsán mint európai parlamenti képviselő és egyetemi katedrával rendelkező úgy gondolom, nem tehetem meg, hogy ne mondjam el véleményem.
A német alkotmányjogászok álláspontja szerint ha az Európai Unió megkérdőjelezi vagy elveszi a nemzeti alkotmánybíróságoktól azt a szerződéseken alapuló jogot, hogy alkotmányos identitásuk körében, annak védelme érdekében felülvizsgálják az uniós intézkedéseket, akkor ezzel fokozatosan elvonhatnák a tagállamok át nem ruházott hatásköreit. Ez végül oda vezethet, hogy az európai nemzetek és polgáraik akarata ellenére egy legitimáció nélküli föderális Európai Unió jönne létre. Vagyis ha az Európai Bizottság nem szünteti meg a kötelezettségszegési eljárást, azzal a szerződéseket, vagyis az európai jogállamiságot és demokráciát, végső soron pedig az európai integráció egységét sodorja veszélybe.
A tavaly meghozott ítéletükben a német alkotmánybírók azt állapították meg, hogy az Európai Bíróság az Európai Központi Bank (EKB) kötvénykibocsátásával kapcsolatos döntése során hatáskörén túllépve, vagyis ultra vires járt el. A testület szerint fennállt a veszélye annak, hogy az uniós intézmények a német törvényhozás alkotmányban rögzített költségvetési hatásköreit vonják el. A luxembourgi bírók jogértelmezése pedig önkényes volt, mert nem végezték el azt a szükséges érdemi vizsgálatot, amely igazolja, hogy az EKB a szerződésekben ráruházott hatáskörök keretei között járt el. A konkrét ügy nemcsak a gazdasági-pénzügyi tét miatt, hanem az uniós jog természetét, elsőbbségét, tágabb értelemben pedig az európai integráció intézményi egyensúlyát övező régi-új dilemma erőteljes felszínre törése miatt áll ismét az európai közérdeklődés középpontjában.
Az EU intézményei gyakran hangoztatják és szinte magától értetődőnek veszik az uniós jog elsőbbségét a nemzeti jogokkal szemben. Ezt az elsőbbséget még a tagállamok alkotmányaival szemben is igazoltnak gondolják. Az igazság azonban az, hogy az uniós jog alapja nem egyfajta deus ex machinaként érkezett Európába, hanem a tagállamok közös akaratának eredményeként és egyetértéséhez igazodóan jött létre. Elsőbbségét pedig nem a tagállamok, hanem az Európai Bíróság mondta ki még az 1960-as években a saját helyzetének, hatalmának erősítése, illetve a lopakodó hatáskörgyakorlás lehetővé tétele érdekében. Ha ugyanis az uniós jogot feltétlen elsőbbség illeti meg, akkor a nemzeti bíróságoknak szó nélkül mindenben követniük kellene az Európai Bíróságot, amelynek eredményeként a nemzeti bíróságok végső soron kicsi luxembourgi bíróságokká válnának Európa-szerte. Ez a felfogás azonban nem tükrözi a tagállamok akaratát: Európa egyetértésre és együttműködésre, nem uralkodásra épül. Másfelől pedig, amint az az elmúlt évtizedek során bebizonyosodott, az Európai Bíróság nem tudja garantálni sem az Európai Unióra ruházott hatáskörök korlátozottságát, sem a szubszidiaritás elvének érvényesülését, sem pedig a tagállamok alkotmányos identitásának tiszteletben tartását.
Az európai nemezetek elképzelése nem egy szövetségi állam létrehozása volt, ugyanakkor az államok laza szövetségénél erősebb olyan intézményes együttműködést kívántak építeni, amelyben bizonyos hatásköröket közösen gyakorolnak. Ennek megfelelően az Európai Tanácsban a tagállamok kormányai működnek együtt, míg a törvényhozás folyamatából a nemzeti parlamentek is kiveszik a részüket, számos közigazgatási szerv, mint például a versenyfelügyeleti hatóságok pedig folyamatos kooperációra vannak utalva, és így tovább. Az európai integráció ennek megfelelően sajátos jogközösség, amely mögött nem egyetlen, hanem 27 tagállam joga és jogi kultúrája, valamint egy, a tagállamok által életre hívott közös, de a tagállamok jogától függetlenül érvényesülő jog áll, és ezek együttműködésére és folyamatos párbeszédére épül. Ebben az együttműködésben a nemzeti alkotmánybíróságok az át nem ruházható szuverenitás őrei, amelyek utolsó fórumként eljárva védik a tagállamok alkotmányos identitását. Ez jelenti az ellensúlyt az integráció sodrásával, az Európai Bíróság és a többi uniós intézmény központosító törekvéseivel szemben.
Az európai integrációért viselt közös felelősség azt kívánja meg, hogy a jogrendszerek közötti kollíziók feloldása kizárólag kölcsönös, egymás hatásköreinek tiszteletén alapuló párbeszéd keretei között történjék. Valamennyi tagállam sikeres Európában érdekelt, de nem olyanban, amely uralkodik rajta. Az európai jogközösség záloga ezért az Európai Bíróság és a tagállami alkotmány- vagy felsőbíróságok egymás, egymás hatáskörei és egymás érvelései iránt tanúsított kölcsönös tisztelete. Míg tehát a luxembourgi bíróság hitelesen értelmezi a szerződéseket az európai jog alkalmazása során, addig a tagállamok alkotmányos rendszereinek védelme terén toleranciát és önmegtartóztatást kell tanúsítania. Ezt az egyensúlyt borítja fel a német alkotmányjogászok által kifogásolt kötelezettségszegési eljárás, amely az alkotmányos identitás védelmében hozott alkotmánybírósági döntés felülvizsgálatát kezdeményezi az Európai Bíróságnál.
Az alkotmányos identitás ugyanakkor olyan tabu az Európai Bíróságnak, ahol az integráció hullámainak meg kell törniük. Ez jelenti a végső biztosítékát annak, hogy az európai jogközösségben ne nyerhessenek teret hegemonista törekvések, és továbbra is érvényesüljön az egység a sokféleségben jelmondata. Európa megőrzése így identitásunk védelmén múlik. A német jogászprofesszorok nyílt levele fontos üzenet Európa hasonlóan gondolkodó jogászainak.
A szerző európai parlamenti képviselő, egyetemi tanár
(Borítóképen: A német alkotmánybíróság épülete (Bundesverfassungsgericht). Fotó: FLICKR)
