Megérkezett Magyarországra Marine Le Pen
Twitteren jelentkezett be a jobboldali francia politikus.
Twitteren jelentkezett be a jobboldali francia politikus.
Pártjának a regionális választásokon elszenvedett kudarca sem bátortalanította el a politikust.
Spanyolország a szükségállapotból a káoszba lépett át; egymillió francia írta alá a Macronnak írt nyílt levelet. Vakcinatolvaj ápolót tartóztattak le Spanyolországban; a franciák többsége már nem tartja radikálisnak a Nemzeti Tömörülés pártot.
Az avignoni drograzzia során meggyilkolt rendőr esetével kapcsolatban a jobboldali Nemzeti Tömörülés vezetője is nyilatkozott.
A Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke elmondta, pártjuk egyelőre élvezi a nagyobb mozgásteret és szabadságot jelentő függetlenséget.
Marine Le Pen politikus egy televíziós interjúban illette erős kritikával a kormány járványkezelését.
Le Pen pártja a 2019-es európai parlamenti választásokon megelőzte Macronékat, az 51 éves pártelnök pedig a legutóbbi, 2017-es elnökválasztáson a jelenlegi államfő legeredményesebb riválisa volt.
A bevándorlásellenes francia Nemzeti Tömörülés első embere azért indul a 2022-es elnökválasztáson, mert nem akarja, hogy Macron érdemi kihívó nélkül fusson neki a következő voksolásnak.
A rendőrség által később őrizetbe vett gyanúsított egy égő benzines palackot is bedobott az imahelyre, amely kisebb robbanást okozott a rendőrség szerint.
A jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) európai parlamenti választási győzelmét erősítették meg a hétfő hajnalban kiadott részeredmények Franciaországban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A rendőrség eljárást indított.
Hazánk továbbra is elutasítja a KAP jövőjét megalapozó Stratégiai Dialógust.
A kormánypártok elfogadott előterjesztése szerint a budapestiek és a Budapesten tanuló fiatalok kedvezményes belépőjegyet válthatnak majd a fürdőkbe.
A politikus kedd hajnalban egy budapesti társasházban randalírozott, rendőröket hívtak rá.
A baloldal korábbi kormányfőjelöltje nemcsak politikusokat, bírókat is megfenyegetett.
Vádat emeltek egy zalai sportegyesület vezetője ellen.
Nagy Márton az EIB év elején kinevezett elnökével tárgyalt.
A Pikó András vezette VIII. kerületben egyszerre vannak jelen a Szikra mozgalom, a Momentum és a Demokratikus Koalíció hírhedt figurái.
A magyar miniszterelnök a pápával találkozik.
A Bayern München rutinos kapusa karrierje során először kapott piros lapot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.