Tulipántos láda
Értékes adományt kapott Holló Valéria gyűjtő százhuszadik születésnapjára az egri múzeum.
Értékes adományt kapott Holló Valéria gyűjtő százhuszadik születésnapjára az egri múzeum.

Transzilván werewolf, ördöggel cimboráló pópa. Magyar Zoltán katalógusba gyűjtötte az erdélyi hiedelmeket.

Gyakorlati és elméleti szakemberek eszmecseréje zajlott az alkalmazott néprajzi konferencián.

A faállítás csaknem kétszáz éves hagyománya a német nyelvterületről érkezett hozzánk.

„Mindig megadatott, hogy énekesként, kutatóként, pedagógusként azt csináljam, amit szeretek.”

Harangozó Imre népfőiskolát és múzeumot is alapított, huszonötödik könyvét most rendezte sajtó alá.

A módszeres felderítés során az egész magyar nyelvterületről kerültek elő szövegek csakúgy, mint a nemzetiségek hagyományából.
A teljes installáció a temető köré rendeződik, amit magaslatra felkúszó fejfák és keresztek jelenítenek meg.

Csodálatosan kalandos, szenvedésekkel teljes, nehéz életét hazaszeretetéből fakadó tetteinek köszönhette.

Az 1943-as Erdélyi lövésznaptár és Madách Az ember tragédiájának díszkiadása is kalapács alá kerül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.