Vasöklű tudós a vadnyugaton

Csodálatosan kalandos, szenvedésekkel teljes, nehéz életét hazaszeretetéből fakadó tetteinek köszönhette.

1925. október 5-én volt száz esztendeje, hogy megszületett a modern magyar tudományosság egyik úttörője, a legérdekesebb autodidakták és selfmademanek egyike, Xantus János. Családja a XV. században vándorolt be Görögországból Erdélybe s onnan került édesatyja Somogy vármegye déli részébe, Csokonyára, mint a Széchenyi grófok jószágkormányzója. Már akkor nemességük volt, csiktapolczai előnévvel.

Mint annyi más, idegenből szakadt hazánkfia, Xantus János is törhetetlen magyarságában és izzó hazaszeretetében mintaképül szolgálhat. Csodálatosan kalandos, szenvedésekkel teljes, nehéz életét is hazaszeretetéből fakadó tetteinek köszönhette. Köz- és váltóügyvéd, Somogy vármegye aljegyzője volt a szabadságharc kitörésekor, természetes, hogy sietett a zászló alá. Hősileg harcolt Pákozdnál, Komáromban s itt került fogságba mint járőrt vezető főhadnagy.

A világosi fegyverletétel után családja ugyan kiszabadította königgrätzi börtönéből, de Drezdában megint fegyveres fölkelésen törte a fejét s ilyenféle küldetésben került Prágába, ott megint elfogták, de ügyesen megszökött s Londonba, majd Amerikába menekült, 1851-ben.

[…] Xantus volt napszámos, könyvkihordó, nyelvmester s ki tudja mi minden, de ez alatt tudását bámulatosan tudja gyarapítani. Tökéletesen megtanult angolul, jól spanyolul, sőt még az indiánusok nyelvét is tanulmányozta.

1853-ban úgy látszik, már némi hírneve lehetett, mert Pál württenbergi herceg maga mellé vette, mint utazásának vezetőjét.

A herceg világot látni és vadászni ment Texas és Mexico akkor még nagyon ismeretlen vidékeire. Itt kezdte Xantus a természeti tárgyak gyűjtését. Szép eredményeket érhetett el, mert térképezőnek és gyűjtőnek küldték előbb Kansasba majd Kaliforniába.

Az Egyesült Államoknak ez a délnyugati vidéke, az igazi „wild west” akkor még, az ötvenes években valóban, alig ismert vadon volt. Egész ember kellett oda, mert hisz meg kellett ott küzdenie a sivatag szörnyűségei­vel, a hegyvidék lakatlan és kietlen vadságával, a bennszülött, sőt az idekergetett, tehát keserűséggel telt szívű indiánusokkal, éhséggel, szomjúsággal s még a beszivárgó, európai söpredékkel is, a legveszedelmesebb, nem is kétes exisztenciákkal. A természet nehézségeit edzett teste, higgadtan bátor meggondoltsága, az indiánusokat humánus emberszeretete és végtelenül szimpátikus modora győzte le. Az európai szeméttel szemben megvédte igénytelen szegénysége és néha vasökle.

[…] Az ötvenes években hazánk ege még sokkal jobban be volt borulva, mint ma. A hazafiak legnagyobb része elvesztette reményét, hogy Magyarország még egyszer feltámadhat. De az igazi nagy lelkek sohasem pesszimisták, sohasem foglalják el a pesszimizmus mindenről lemondó kényelmes álláspontját, hanem a jobb jövő biztos tudatában dolgoznak hazájuk javára, így tett Xantus is.

A magyar múzeumok és könyvtárak gyarapításával segített nemzetének elmaradottságát enyhíteni, a jövő tudományos munkálkodását előmozdítani.

1861-ben hazajött Győrbe, édesanyjához, hazahozta a hazaszeretet. Anyai nagyatyám, Zombath Antal győri ügyvéd iskolatársa volt. Anyám jól emlékszik reá, hogy hazatértekor nagy örömmel fogadták és ünnepelték. Nagyon szép ember volt. Szelíd, jóságos kék szemét sűrű fekete szemöldök árnyazta be. Nagyon jó ember volt, de nagyon komoly, szótalan. A Schmer­ling-korszak politikai állapotát nem bírta ki, még az évben visszament Amerikába. Tengerészeti tisztviselő, majd mexikói konzul lett, de sokat kezdett szenvedni a maláriától s 1864-ben ismét hazatért. 1866-ban átvette az ő sürgetésére létesített állatkert igaz­gatását s igen élénk agitációt fejtett ki tudományos intézményeink újjászervezése érdekében. A kiegyezés után az Osztrák–Magyar Monarchia „Novara” nevű hadihajójával a keletázsiai vizekre evezett, de mint 48-as honvéd nem fért össze a hajó osztrák tisztjeivel, Szingapúrban pedig belekötött a konzulba, hogy miért nem írja ki, hogy hivatala osztrák és magyar konzulátus. Ezen az infámián még a kilencvenes években is bosszankodtunk, akik Keleten jártunk.

El kellett hagynia a hajót s maga folytatta gyűjtéseit és tanulmányait. Hazahozott gyűjteményei a Novara-expedíció legszebb eredményei közé tartoznak. Ezúttal különösen néprajzi gyűjteménye volt igen nagyértékű s ezzel megvetette a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának alapját.

(Cholnoky Jenő: Xantus János emlékezete, Földrajzi Közlemények, 1925. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)

195 éve, 1825. október 5-én született Csíktaplocai Xántus János természettudós, néprajzkutató.