Így terjedt el a karácsonyfa-állítás szokása Magyarországon

Napjainkban a karácsonyi ünnepkör kiemelkedő jelképe a feldíszített fenyő, azaz a karácsonyfa. A faállítás csaknem kétszáz éves szokása a német nyelvterületről érkezett hozzánk. Elterjedésében jelentős szerepet játszottak az oktatási intézmények, a felsőbb társadalmi rétegek és a polgárság. A népi kultúrában előzménye a feldíszített ág volt, majd a 20. század második felében általánossá váltak a fenyő-karácsonyfák. Díszítése koronként változott, de néhány jellegzetesen karácsonyhoz köthető elem – eltérő anyagból és más-más formában – folyamatosan megjelent rajta, ilyen többek között a dió, az alma, az angyal, a csillag és a szaloncukor. Ez utóbbi mára már hungarikum is – olvasható a Magyarságkutató Intézet cikkében.

Talán hároméves koromban kezdtem óvodába járni. Völgyi bácsi óvodája az utca tulsó oldalán volt, tehát nem kellett messze fáradnom. […] Karácsonykor a teremben felállított díszes karácsonyfáról ajándékot kaptunk, papírkosárkát aranyozott dióval, mogyoróval és fügével. Minden gyerekre még egy nemzeti színű papírzászlócska is jutott.

A karácsonyfa-állítás szokásának polgári családokban történő 19. századi és 20. század eleji meghonosodását a naplók, önéletírások jól dokumentálják. Csáth Géza 1900. évi naplójának karácsonyi bejegyzését idézzük, amelyben már pontos képet kapunk a karácsonyfa-állítás menetéről: „Ma van a legszebb keresztyén ünnepnek előnapja; böjtje, gyönyörű szép az az igaz öröm, mellyel a gyermekek az én aranyos kis testvéreim várják a Jézuskát. Reggel egészen földíszítettük a fát. […] Így este VI kor megvacsoráztunk és a gyerekeket kiküldtük. Én, Anyika, Dezső, Apuska hozzáfogtunk a gyertyák meggyújtásához eligazítottunk mindent. (A karácsonyfa hátul a kis szalonban volt.) Kimentünk. Apuska: „Ejnye az elébb láttam a Jézuskát ment erre, nem tudom hozzánk bejön-e. Hagyjuk csak csend!... Csengetés. Rohanás be.” (Brenner 2006. 74.)

A magyar népi kultúrában a karácsonyfa-állítás szokása – ág, majd fa formájában – tájegységektől függően a 20. század első felében vált általánossá. 

Ennek a folyamatnak az első állomása volt fenyőfa helyett könnyebben beszerezhető – a „termőágakkal rokonítható” –  kökény, rozmaring, tuja, meggy, cseresznye, nyírfa és egyéb ágak karácsonyi díszítése. A karácsonyfa jelenségével foglalkozó néprajzi szakirodalom hangsúlyozza, hogy Bácska területéről igen sok adat jelzi a fenyőkarácsonyfa előtt megjelenő különféle feldíszített ágak típusgazdagságát. Ennek egyik változata Bácskában és a Bánságban a 20 század első feléig népszerű koronafa, a glédics (Gleditschia triacanthos) ágainak karácsonyfaként való használata, amelyet a szegény emberek karácsonyfájának is neveztek. A legkorábbi ilyen leírás Horgosról, Móra Istvántól származik 1886-ból, eszerint a koronafa: 

...ágait, töviseit becsavargatják cifrapapírossal, összekötnek kettőt-hármat, vagy átfonnak egy negyedikkel. Az egészet virágcserépbe ültetik, s a tüskökre szúrkodnak aranyozott diót, aranyozatlan almát.

 Hasonló karácsonyfát állítottak Topolyán az 1900-as években, Bajmokon, Csantavéren és Nagyfényen az 1930-as években, de ismerték Kupuszinán, Pacséron, Bajsán, Kishegyesen, Felsőhegyen és Bánság több településén is, még a II. világháború után is elterjedt volt a glédics karácsonyfa. Ebből az időszakból az ágak feldíszítéséről is több adatot is ismerünk, eszerint ekkor már a koronafa ágait zöld krepp-papírral vonták körbe, összekötötték, ezután almát, ezüst diót, guráblit, krepp-papírból készített madár- és angyaldíszeket, pattogatott kukoricaláncot, továbbá házi készítésű szaloncukrot helyeztek rá. A fenti karácsonyi ággal rokonságot mutat a következő típus: Bácstopolyán az 1890-es években három faágat szegeztek össze, ezt bevonták piros papírral. Ebbe szegeket vertek a dió-, az alma- és a mézeskalácsdíszeknek. A karácsonyi ágak típusgazdagságát mutatja a tollkarácsonyfa állításának szokása, amelyre vonatkozóan Oromhegyesről, Horgosról és Majdánról vannak adataink. 

A karácsonyfát helyettesítő ágakat libatollal vonták be, és festett dióval, almával, aszalt szilvával, fügével, szentjánoskenyérrel, szaloncukorral, felfűzött pattogatott kukoricával díszítették.

Rekonstruált tollkarácsonyfa, Oromhegyes (Fotó: Magyarságkutató Intézet)

A karácsonyfák díszítésének módja folyamatosan változott. A polgári lakosság karácsonyfáin a 19. és a 20. század fordulóján jelentek meg először az üvegdíszek, majd a lametta, illetve a szaloncukor, továbbá a karácsonyfaégők.  A parasztság körében ez a változás a 20. század első negyedében kezdődött meg és a század harmadik negyedére a sujtások, az égők, a különféle formájú üvegdíszek kiszorították a hagyományos karácsonyi díszeket: viszont az utóbbi évtizedekben tanúi lehetünk ezek visszatérésének.  

Valamikor a fa felállítása a gyermekektől eltitkolva történt, ők karácsony napján, illetve karácsony estéjén a Jézuska – Erdélyben az angyalok – ajándékaként értelmezték a feldíszített karácsonyfát. A parasztság körében egész a 20. század első feléig többnyire maga a karácsonyfa, a rajta függő édességek, valamint a fa alatti lucabúza előtt álló báránykák és a fa alá helyezett néhány apróság jelentette a gyermekek karácsonyi ajándékát.

A szerző Raffai Judit, szabadkai népmesekutató és múzeumpedagógus

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Flickr)