A zsűrinek már bizonyított, most jön a közönség + podcast
A sajtóvetítés után beszélgettünk a Post Mortem rendezőjével, Bergendy Péterrel.
A sajtóvetítés után beszélgettünk a Post Mortem rendezőjével, Bergendy Péterrel.
– A Nemzeti Filmintézet az elmúlt százhúsz év teljes magyar filmgyártását képviseli a rendezvényen, ami nemzetközi viszonylatban is nagyon nagy értéknek számít – mondta Káel Csaba.
Két alkalommal, május 15-én és 16-án 19 órától láthatja a közönség online filmvetítésen a frissen restaurált Kovásznai György által rendezett Habfürdő című animációs kultuszfilmet.
A pandémia nem kedvezett a filmnek, az NFI azon dolgozott, hogy a szakmát a legkisebb veszteség érje.
Különleges technikával digitalizálta és restaurálta a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum Macskássy Gyula Izzó szerelem című, 1939-ben készült Tungsram-reklámfilmjét.
A film egy társulat szürreális utazását meséli el, melyben lassan elmosódik a határ fikció, abszurd és szociografikus valóság között.
A pályázati lehetőségnek köszönhetően az elmúlt években 34 képzés valósulhatott meg.
A Nemzeti Filmintézet célja, hogy az együttműködésekből izgalmas crossover művek szülessenek.
Közel 900 filmterv érkezett a televíziós bemutatásra készülő alkotások támogatására kiírt pályázatokra.
Tévéfilmes és kisjátékfilmes pályázatokat hirdetett meg az Nemzeti Filmintézet, a rövidfilmtervekkel március 17-től jelentkezhetnek az alkotók – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.