Bátor vállalkozás egyszerre rendezőnek és szereplőnek lenni egy saját élményen alapuló, narratív dokumentumfilmben. Meggyes Krisztina rendező, producer csak hosszú évek után tudott szembenézni a vele történt drámával, amit, úgy döntött, újra végigjár. Abban bízik, hogy a szembenézés segíti a feldolgozást, és megtalálja benne azokat a pontokat, amiket mindenkinek ismernie kell.
Egy dán kisvárosban ünnepelte újdonsült ismerőseivel születésnapját, amikor magyarokba botlott, két szimpatikus egyetemista fiúba. Körülbelül egy órán keresztül beszélgetett velük a pultnál,majd kimentek a szórakozóhely elé. Innen nincs meg a következő képkocka, és tíz óra teljesen kiesik az emlékezetéből: arra emlékszik, hogy a rendőrségen ébredt fel. Érdekes, hogy míg tűpontosan tudja, hogy miről is beszélgetett a fiúkkal több mint egy óráig, egyáltalán nem maradt meg az arcuk, azt teljesen törölte az emlékezete. – Ez az agy tipikus védelmi reakciója a traumára, a súlyos esetekre, hogy amit nem bír elviselni, azt egyszerűen kitörli – fogalmazott lapunknak az alkotó.
Persze fiatalon nem tudhatta, hogy a későbbi reakciói is nagyon tipikusak.
– Elbújni akartam, szégyelltem magam, menekülni szerettem volna. Sok-sok év telt el, amikor elő tudtam venni ezt a történetet. Ehhez kellett egy biztonságos közeg, a filmet velem készítő csapat, akik nem csak kollégaként, de barátként is támogatnak. A filmkészítés érdekes kettősséget eredményez, egyszerre jelent plusz kihívást, de elidegenítő hatása segíti a szembenézést is – osztotta meg gondolatait a rendezőnő.
A film részleteibe is beavatott, elárulta, hogy a dokumentumfilm egyik főszereplője egy német hölgy lesz, aki húsz-egynéhány évig egyáltalán nem foglalkozott hasonló traumájával, egészen addig, ameddig nem küldött a teste olyan üzeneteket, amiket már nem tudott figyelmen kívül hagyni.
Meggyes Krisztina oda is visszamegy forgatni, ahol a tragikus eset óta nem járt. Egyszerre nyomozza a saját történetét és segít általánosan feltárni az elsősorban fiatalokat veszélyeztető helyzetet.
Én is azt a megküzdési stratégiát választottam, hogy elbagatellizáltam az engem ért traumát, miközben belül megszakadt a szívem.
– fogalmaz Meggyes Krisztina. – Egy ilyen helyzetben az ember rendkívül kiszolgáltatottá válik. Ezután nehéz teljesen megnyílni és megmutatni a sebezhetőségemet, hiszen pont ez használták ki – emelte ki a szituáció igazi nehézségét. Alig beszélt a történtekről valakivel, még családon belül sem volt téma a szörnyű esemény.
A ginával és hasonló drogokkal elkövetett bűncselekmények tulajdonképp bizonyíthatatlanok: a szervezetből csupán néhány óráig mutatható ki ez a tudatmódosító anyag.
Amikor vele történt az eset, a hatóságok még annyira sem voltak felkészülve arra, hogy mit kezdjenek az áldozatokkal, mint ma. Ezeket a rétegeit is felgöngyöli majd a televíziós dokumentumfilm. A rendező-főszereplő olyanokkal fog beszélgetni, akikkel eddig nem volt bátorsága. A film a rendező saját belső útja és egyben tényfeltárás is. Egyszerre nagyon személyes és mégis általános.
A film producere a Hat hét rendezője, és a most a Sundance Filmfesztiválon debütáló A boldogság ügynökei producere Szakonyi Noémi Veronika, akivel régóta dolgoznak ezen a projekten, osztálytársak és barátok lévén nagyon jól tudnak együttműködni. A producer közben személyes okokból egy időre a háttérbe vonult, így társproducerként Mátis Inez csatlakozott a produkcióhoz.
Meggyes Krisztina kreatív dokumentumfilmjét a Nemzeti Filmintézet 40 millió forintos támogatásban részesítette.
A film további útja nyitott, az alkotó reméli, hogy ez a sokakat közvetve vagy közvetlenül érintő történet minél több nézőhöz eljut, akár televízióban, akár moziban, akár az internet különböző felületein.
