A nyílt örökbeadás drámája a Hat hét

Szakonyi Noémi Veronika fesztiváldíjas, bemutatkozó filmje dokumentarista igényességgel és mély empátiával elmesélt emberi történet. Tinédzser főszereplőjének hat hét alatt kell döntenie gyermeke és a saját sorsáról.

2023. 04. 21. 14:00

Szakonyi drámája nem szárnypróbálgató, tétova bemutatkozás, hanem tudatos, precíz, finomhangolt munka. A rendezőnő férjével, Vincze Máté Arturral közösen dolgozott a filmen, aki a forgatókönyvet írta, ám mindkét alkotó komoly rendezési tapasztalattal rendelkezik. Vincze Máté Artur dokumentumrendezőként végzett, és ők ketten már nyolc éve foglalkoznak az örökbeadás filmes témájával: egyik, jelenleg is futó projektjükben három borsodi lánytestvér életét követik végig, akiket egy amerikai család fogadott örökbe. Richard Linklater tizenkét évig forgatott Sráckor filmje után szabadon „lánykorként” hivatkoznak erre a műre, de a Hat hét is majdnem dokumentumfilm lett, mielőtt az alkotópáros úgy döntött volna, hogy a játékfilm eszközeivel dramatizálja azt a folyamatot, amelyet a társadalom a mai napig hajlamos tabuként kezelni.

Szégyen lemondani egy gyerekről, még akkor is, ha az anya maga is gyerek? Megalázó egy párnak beismerni, hogy biológiai akadályokba ütközik a családtervezés, bármennyire szeretnének is szülővé válni? A téma egyik oldalon sem könnyű falat, a Hat hét pedig zsigerien őszintén, kevés gesztussal mutatja be az emberi oldalt. A vérségi viszonnyal legutóbb a szintén kritikailag sokat méltatott ír A csendes lány foglalkozott, becsúszott gyermekét örökbe adó leányanyáról pedig talán a 2007-es amerikai független film, a Juno beszélt a legszerethetőbben. A barátja támogatását élvező, rendezett családi háttérrel rendelkező, vagány Juno szöges ellentétben áll Zsófi magyar lakótelepi rögvalóságával. Melós szülők gyereke, akinek édesapja eltűnt, húgát ő maga látja el, mivel zugivó, infantilis anyja inkább férfiakat hajt. Zsófi nem akar ilyenné válni, egyetlen kiugrási lehetősége pedig az élsport, azaz a pingpong, amelyben meglehetősen tehetséges is. Ha azonban nem épül fel elég hamar a szülés után, akkor lecserélik.

Jóvátenni a szülők hibáját

Zsófi vállát nemcsak saját hibái, de szülei rossz döntéseinek súlya is nyomják. A pingpong allegóriája annak a vívódásnak, ide-oda táncolásnak, amely a fejében lezajlik: Román Katalin bravúros játéka nem a megírt párbeszédek miatt erős, hanem mert a fiatal színésznő tökéletesen ki tudja fejezni azt az önellentmondást és dühöt, amely folyamatos feszültséget generál. Zsófi dühös az egész világra, dühe mögött pedig ott sorakozik az összes többi érzelem: fájdalom, remény, szeretet. A felnőtté válás küszöbén áll és nagyon határozott céljai vannak a jövőjére nézve, amibe nem fér bele a nem várt anyaság. Előre tervezni azonban feltörő érzelmeivel képtelen: saját magát is meglepi, amikor szembesül a kétellyel, amelyre egyáltalán nem volt felkészülve. Hogyan fog dönteni? Egyáltalán létezik-e helyes döntés egy ilyen helyzetben? A racionalitást felülírhatja az anyai ösztön? Román Katalin minimalista eszközökkel, mégis érzékletesen mutatja be ezt a belső vívódást, az alkotóknak pedig sikerült a bravúr: messze elkerülik a giccs csapdáját, sőt, a politizálás csábító felhangjait is anélkül, hogy filmjük tanmesévé válna vagy ítélkezne szereplői felett.

Mindenkit meg lehet érteni: Zsófi infantilis anyját, aki túl hamar csöppent egy olyan szerepbe, amelyre nem volt felkészülve, a gyerekért sokat küzdött örökbefogadó párt, és persze a megesett fiatal anyát. Zsófi szeretne hamar túlesni várandósságán anélkül, hogy környezetében bárki tudomást szerezne róla. Bő pólókban jár, és egy tökéletes alibit is kitalál a szülés idejére: azt hazudja osztálytársainak, edzőjének és csapattársainak, hogy sérvműtéte lesz. Amikor pedig elérkezik az idő, úgy csinálja végig, mintha csak egy meccset játszana le, ám nem sokkal később elkezdi kínozni a kérdés: vajon azért történt vele mindez, hogy jóvátegye szülei hibáit? A Hat hét csodaszép és nehezen eleresztő dráma az anyává válásról és egy lány harcáról, hogy végre kitörjön az őt visszahúzó környezetéből. Dokumentarista igényességgel és empátiával elmesélt emberi történet.