A nyílt örökbeadás drámája a Hat hét

Szakonyi Noémi Veronika fesztiváldíjas, bemutatkozó filmje dokumentarista igényességgel és mély empátiával elmesélt emberi történet. Tinédzser főszereplőjének hat hét alatt kell döntenie gyermeke és a saját sorsáról.

Forrás: Uránia Film

Mire elég hat hét? Az érettségire való felkészülésre talán, no de életünk legkomolyabb döntésének meghozatalára? Szakonyi Noémi Veronika bemutatkozó filmjének főhőse az érettségi előtt álló, profi asztalitenisz-karrierért küzdő Zsófi (a szintén újonc Román Katalin), aki nehéz anyagi körülmények között él labilis, gyermeteg édesanyjával és húgával. Későn veszi észre, hogy terhes, és az életkörülményeiket figyelembe véve nagyon érett módon úgy dönt, hogy születendő gyermekét egy civil szervezet segítségével örökbe adja egy hosszú évek óta várakozó párnak. Zsófi ugyan kezdetben határozottan hozza meg ezt a felnőtt döntést, ám a szülés után jelentkező fizikai és érzelmi hullámvasútra semmi sem tudja felkészíteni. A másfél órás film az ő szemszögéből követi végig a szülés utáni, az örökbeadó és örökbefogadó szülőknek egyaránt érzelmileg megterhelő hathetes időszakot, amikor az életet adó anya még meggondolhatja magát.

Zsófi (Román Katalin) élete legnehezebb döntése előtt áll, hat hét alatt kell meghoznia. Fotó: Uránia Film

A Hat hét érzékeny dráma, amely tavaly debütált a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában, majd világszerte számos fesztiválon szerepelt sikerrel: a franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díjával ismerték el, Román Katalin pedig a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon – élete első nagyjátékfilm-főszerepével – elnyerte a legjobb színésznő díját. Az A kategóriás Tallinn Black Nights filmfesztiválon a Hat hét nyerte a Just Film versenyszekció nagydíját, majd a miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be idehaza, ahol az erős nemzetközi mezőnyben a fesztivál nagydíját is elhozta, majd ezek után februárban a legjobb film és a legjobb női főszereplő kategóriájában is elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját.

Hat hét alatt négy élet jövője dől el

Manapság rengeteg diskurzus folyik az anyaság kérdéséről. Mindnyájunkat egy anya szült, ám mindnyájan mást köszönhetünk saját anyánknak. Erényeink és félelmeink egy részét, a bizalmunkat, a világképünket. De vajon ki a gyerek igazi anyja: aki megszülte, vagy aki felnevelte és sajátjaként szerette? A Hat hét csak a felszínen szól a nyílt örökbefogadás kihívásairól, valójában viszont olyan elementáris kérdéseket boncolgat, hogy mitől válik egy nő anyává, egy ember szülővé, egy család pedig családdá.

Szakonyi drámája nem szárnypróbálgató, tétova bemutatkozás, hanem tudatos, precíz, finomhangolt munka. A rendezőnő férjével, Vincze Máté Arturral közösen dolgozott a filmen, aki a forgatókönyvet írta, ám mindkét alkotó komoly rendezési tapasztalattal rendelkezik. Vincze Máté Artur dokumentumrendezőként végzett, és ők ketten már nyolc éve foglalkoznak az örökbeadás filmes témájával: egyik, jelenleg is futó projektjükben három borsodi lánytestvér életét követik végig, akiket egy amerikai család fogadott örökbe. Richard Linklater tizenkét évig forgatott Sráckor filmje után szabadon „lánykorként” hivatkoznak erre a műre, de a Hat hét is majdnem dokumentumfilm lett, mielőtt az alkotópáros úgy döntött volna, hogy a játékfilm eszközeivel dramatizálja azt a folyamatot, amelyet a társadalom a mai napig hajlamos tabuként kezelni.

Szégyen lemondani egy gyerekről, még akkor is, ha az anya maga is gyerek? Megalázó egy párnak beismerni, hogy biológiai akadályokba ütközik a családtervezés, bármennyire szeretnének is szülővé válni? A téma egyik oldalon sem könnyű falat, a Hat hét pedig zsigerien őszintén, kevés gesztussal mutatja be az emberi oldalt. A vérségi viszonnyal legutóbb a szintén kritikailag sokat méltatott ír A csendes lány foglalkozott, becsúszott gyermekét örökbe adó leányanyáról pedig talán a 2007-es amerikai független film, a Juno beszélt a legszerethetőbben. A barátja támogatását élvező, rendezett családi háttérrel rendelkező, vagány Juno szöges ellentétben áll Zsófi magyar lakótelepi rögvalóságával. Melós szülők gyereke, akinek édesapja eltűnt, húgát ő maga látja el, mivel zugivó, infantilis anyja inkább férfiakat hajt. Zsófi nem akar ilyenné válni, egyetlen kiugrási lehetősége pedig az élsport, azaz a pingpong, amelyben meglehetősen tehetséges is. Ha azonban nem épül fel elég hamar a szülés után, akkor lecserélik.

Jóvátenni a szülők hibáját

Zsófi vállát nemcsak saját hibái, de szülei rossz döntéseinek súlya is nyomják. A pingpong allegóriája annak a vívódásnak, ide-oda táncolásnak, amely a fejében lezajlik: Román Katalin bravúros játéka nem a megírt párbeszédek miatt erős, hanem mert a fiatal színésznő tökéletesen ki tudja fejezni azt az önellentmondást és dühöt, amely folyamatos feszültséget generál. Zsófi dühös az egész világra, dühe mögött pedig ott sorakozik az összes többi érzelem: fájdalom, remény, szeretet. A felnőtté válás küszöbén áll és nagyon határozott céljai vannak a jövőjére nézve, amibe nem fér bele a nem várt anyaság. Előre tervezni azonban feltörő érzelmeivel képtelen: saját magát is meglepi, amikor szembesül a kétellyel, amelyre egyáltalán nem volt felkészülve. Hogyan fog dönteni? Egyáltalán létezik-e helyes döntés egy ilyen helyzetben? A racionalitást felülírhatja az anyai ösztön? Román Katalin minimalista eszközökkel, mégis érzékletesen mutatja be ezt a belső vívódást, az alkotóknak pedig sikerült a bravúr: messze elkerülik a giccs csapdáját, sőt, a politizálás csábító felhangjait is anélkül, hogy filmjük tanmesévé válna vagy ítélkezne szereplői felett. 

Mindenkit meg lehet érteni: Zsófi infantilis anyját, aki túl hamar csöppent egy olyan szerepbe, amelyre nem volt felkészülve, a gyerekért sokat küzdött örökbefogadó párt, és persze a megesett fiatal anyát. Zsófi szeretne hamar túlesni várandósságán anélkül, hogy környezetében bárki tudomást szerezne róla. Bő pólókban jár, és egy tökéletes alibit is kitalál a szülés idejére: azt hazudja osztálytársainak, edzőjének és csapattársainak, hogy sérvműtéte lesz. Amikor pedig elérkezik az idő, úgy csinálja végig, mintha csak egy meccset játszana le, ám nem sokkal később elkezdi kínozni a kérdés: vajon azért történt vele mindez, hogy jóvátegye szülei hibáit? A Hat hét csodaszép és nehezen eleresztő dráma az anyává válásról és egy lány harcáról, hogy végre kitörjön az őt visszahúzó környezetéből. Dokumentarista igényességgel és empátiával elmesélt emberi történet.

(Hat hét – magyar filmdráma, 95 perc, 2022. Rendező: Szakonyi Noémi Veronika. Bemutató: március 23. Forgalmazó: Uránia Film)

Borítókép: Uránia Film