A címvédő skalpja után ki következik? Sorsolásra várva Fodor Csengével
A győriek balszélsője az őszi sérülését követően februárban tért vissza.
A győriek balszélsője az őszi sérülését követően februárban tért vissza.
Fölényes idegenbeli ETO-győzelem született a címvédő otthonában.
A visszavágót Dániában rendezik május 5-én.
Allan Heine honfitársai ellen irányíthatja a Fradi csapatát, de emiatt nincs különleges érzése.
A legutóbbi három kiírás győztese, a Vipers az utolsó pillanatokban lőtte a továbbjutást érő gólt.
Márton Gréta abban bízik, hogy a Fradi Brest elleni visszavágója jobban sikerül majd, mint a múlt heti meccs.
A Debrecenből a francia Metzhez szerződő válogatott irányító mindenképpen külföldön szerette volna folytatni a pályafutását.
Böde-Bíró Blanka zseniálisan védett, Andrea Lekics szerezte az egy pontot érő gólt a dán Ikast otthonában.
A Brest Bretagne visszavágott a DVSC-nek a novemberi hétgólos vereségért, 38-28-ra nyert a női kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjában.
Az 52. születésnapját tegnap ünneplő Ulrik Kirkely a Sävehof elleni első félidei álomjátékot kapta ajándékba a csapatától.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.