„Ezzel a győzelemmel valóra vált az álmom” – így ünnepeltek a győriek a BL-serleggel + videó
Az ETO kapusa megköszönte a szurkolók támogatását is.
Az ETO kapusa megköszönte a szurkolók támogatását is.

A bajnokságban és az MK-ban a Fradi mögé szorult, de a Bajnokok Ligáját megnyerte a Győr.

Tovább írja hihetetlen történetét a Bietigheim.

Nem kezdett jól az ETO, mégis fordítani tudott.

Többször is hátrányból fordítva győzött az ETO.

Az európai szövetség elnöke fontos lépésnek nevezte a megállapodást.

A Győr kézilabdázója szerint mindennek össze kell állnia ahhoz, hogy be tudjanak jutni a BL döntőjébe

A válogatott kézilabdázó élvezi, hogy újra részese lehet a Bajnokok Ligája négyes döntőjének.

Szokás szerint Budapesten rendezik meg a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét.

A női BL négyes döntőjét június 1-2., a férfiakét június 8–9. között rendezik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.

A nagyobbik kormánypárt két új jelöltet indít egy fontos vármegyeszékhelyen.

Életveszélyes karácsonyi díszek kerültek forgalomba, 58 termékből 56 esetben találtak problémát.

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.

Tizenegy katonát ítéltek több mint 34 év börtönbüntetésre.

Ennek a negyede a pozitív szaldó.

A vizsgált termékek közül csak kettő volt biztonságos.

A Napoli 2-0-ra legyőzte a Bolognát az olasz Szuperkupa döntőjében hétfő este.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.