Ferenc pápával találkozott Novák Katalin
A köztársasági elnök XVI. Benedek búcsúszertartására utazott Rómába.
A köztársasági elnök XVI. Benedek búcsúszertartására utazott Rómába.

A balliberális sajtó rosszindulatúan félremagyarázta Novák Katalin pozsonyi látogatásának elmaradását.

A 95 éves korában elhunyt emeritus pápát a Szent Péter-bazilika kriptájában helyezik örök nyugalomra, előtte gyászmise lesz.

A Magyar Nemzet birtokába jutott Novák Katalin levele a szlovák államfőnek.

A négy hónapos Farkas András Boldizsár a hangját is hallatta az államfő beszéde közben.

Novák Katalin köztársasági elnök az elmúlt év küzdelmeiről és a várakozással teli jövőről is szólt újévi beszédében.

A köztársasági elnök és a miniszterelnök közösségi oldalaikon vettek búcsút a szilveszter napján elhunyt XVI. Benedek emeritus pápától.

Budaházy Györgyöt 17 év fegyházra, további 14 vádlottat pedig összesen több mint száz év szabadságvesztésre ítélt márciusban a Fővárosi Törvényszék.

Novák Katalin külföldi származású balettművészek honosítási okiratát adta át.

Több mint 261 ezren próbáltak illegálisan bejutni idén az országba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.