Gyermekeink élete kevésbé fontos, mint a profit
A Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot is birtokló cég egy újabb megkérdőjelezhető döntést hozott.
A Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot is birtokló cég egy újabb megkérdőjelezhető döntést hozott.
Sok tévhit kering az okostelefonokkal kapcsolatban, és néhány többet árt, mint használ.
Rod Dreher a mai világban a gyerekekre leselkedő szociális problémákra hívta fel a figyelmet.
Az egyre több állomáson kihelyezett QR-kódot kell leolvasni vagy a kiválasztott állomás nevét kell beírni a böngészőbe.
Ki kell mondani, hogy egy nyolc–tizenkét éves gyereknek semmi szüksége saját kütyüre.
Egyél gyorsan és menj. Ez a japán ramen éttermek ki nem mondott szabálya.
A Galaxy S23 mobilok újabb One UI-verzióval érkeznek.
Nem alakult túl jól a harmadik negyedévben az iPhone két új modelljének piaca, éves összehasonlításban 12 százalékkal kevesebb fogyott belőlük.
A zsanér több mint 400 ezer hajlítást bír ki, ami napi 100 alkalommal számolva is több mint 10 évnyi használatot jelenthet.
Mond-e valamit a mértékletesség a ma tévé elé süppedő emberének? Jegyzet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lassan lemondhatunk arról, hogy az Uszik-Dubois ringháború újabb vitathatatlan bajnokot adjon a királykategóriának.
Továbbra is csak a járművet találták meg a mocsaras terepen.
A Michelin kalauz egyelőre nem teszteli a román fennhatóság alatt álló területek vendéglátóegységeit.
A műsor hamarosan indul – kövessék a Magyar Nemzet YouTube-csatornáját és Facebook-oldalát!
A 72 órás túlélőcsomaggal csak hergelik a nyugat-európai embereket a háborúpárti politikusok.
A magyar nótát, az operettet és a cigányzenét ötvöző koncertet ad a 100 Tagú Cigányzenekar az MVM Dome-ban Budapesten.
Foreign Minister Peter Szijjarto also lashed out at the European Commission’s 72-hour survival kit initiative.
Ha a gyülekezési jog mégsem abszolút, akkor hogyan döntsük el, melyik korlátozás helyes és melyik nem?
A 72 órás túlélőcsomaggal csak hergelik a nyugat-európai embereket a háborúpárti politikusok.
A magyar nótát, az operettet és a cigányzenét ötvöző koncertet ad a 100 Tagú Cigányzenekar az MVM Dome-ban Budapesten.
Foreign Minister Peter Szijjarto also lashed out at the European Commission’s 72-hour survival kit initiative.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.