Már ötvenezren váltottak új mobiltelefonra a készülékcsere-programban
A támogatási összeg júliusban 40 ezer forintra emelkedett.
A támogatási összeg júliusban 40 ezer forintra emelkedett.
A viselkedésproblémák és a digitális eszközök használatának összefüggéseit vizsgálták az ELTE-n.
Bár még nem érték el a professzionális fényképezőgépek teljesítményét, az okostelefonos fényképezőgépek a megjelenésük óta rengeteget fejlődtek.
A Z generáció tagjai egyre többször vágynak digitális detoxra, és nem akarnak félmillió forintot költeni (fél)évenként egy új készülékre.
Utazás, pihenés közben a meghibásodások és balesetek kockázata is nő.
A vártnál fél évvel korábban zárhat le egy korszakot a cég, csökkenteni próbálhatja a kárát.
Az infláció és a gazdasági instabilitás miatt nagyot zuhant a fogyasztói hangulat.
A nemzetközi tanácsadó cég szerint a piac változásának oka, hogy egyre hosszabb a készülékek élettartama.
A hatóságok jogdíjfizetésnek álcázott illegális átutalásokat fedezett fel.
Részben a legújabb 5G-s készülékek iránti kereslet felelős a jelenségért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lassan lemondhatunk arról, hogy az Uszik-Dubois ringháború újabb vitathatatlan bajnokot adjon a királykategóriának.
Továbbra is csak a járművet találták meg a mocsaras terepen.
A Michelin kalauz egyelőre nem teszteli a román fennhatóság alatt álló területek vendéglátóegységeit.
A műsor hamarosan indul – kövessék a Magyar Nemzet YouTube-csatornáját és Facebook-oldalát!
A 72 órás túlélőcsomaggal csak hergelik a nyugat-európai embereket a háborúpárti politikusok.
A magyar nótát, az operettet és a cigányzenét ötvöző koncertet ad a 100 Tagú Cigányzenekar az MVM Dome-ban Budapesten.
Foreign Minister Peter Szijjarto also lashed out at the European Commission’s 72-hour survival kit initiative.
Ha a gyülekezési jog mégsem abszolút, akkor hogyan döntsük el, melyik korlátozás helyes és melyik nem?
A 72 órás túlélőcsomaggal csak hergelik a nyugat-európai embereket a háborúpárti politikusok.
A magyar nótát, az operettet és a cigányzenét ötvöző koncertet ad a 100 Tagú Cigányzenekar az MVM Dome-ban Budapesten.
Foreign Minister Peter Szijjarto also lashed out at the European Commission’s 72-hour survival kit initiative.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.