Mert megérdemlem? Mert megtehetem?

Mond-e valamit a mértékletesség a ma tévé elé süppedő emberének? Jegyzet.

Kifejező, hogy régebbi korok civilizációira azt mondjuk: szakrális társadalmak. S az is, hogy a mai korra azt: fogyasztói társadalom. Ha innen nézzük, nem is olyan meglepő, hogy manapság alig merül fel, hogy a kevesebb is elég lenne. Hogy takarékosabban is lehetne. Hogy mennyi fölösleges terméket vásárlunk – és mennyi ilyet gyártanak. Elképesztő a pazarlás: hosszan sorjáztathatnánk a statisztikai adatokat, hogy például Európa-szerte fejenként hány kilogramm élelmiszert dobunk évente a kukába, hogy hány tucat olyan ruhadarabot veszünk, amelyet aztán egyszer sem veszünk fel, vagy hogy milyen gyorsuló ütemben cseréljük újabbra a telefonunkat.

Mond-e valamit a mértékletesség a ma tévé elé süppedő emberének? Nem nagyon, hiszen az efféle szempontok nem növelnék a fogyasztást, nem lendítenék a gazdaságot.

Czakó Gábor találó kifejezésével élve Gazdaságkorban élünk. „Amint a társadalmi szemhatár alászállt a rovarállamok eszmehorizontjának szintjére, attól kezdve az ember kizárólagos oka és célja lett a gazdaság, mely csak a féktelen növekedés, vagyis a rák állapotában képes létezni a Piac arénájában. Vele a verseny, az étvágy, a bomlás. Az ezredfordulón valamennyi emberi tevékenység a szakadatlanul növekvő statisztikai mutatók bűvöletében él és ég. Nincs többé mérték, mert korlátot jelentene.”

Írta mindezt az ezredforduló környékén. S akkor mit mondjunk most? Azt hihettük pedig, hogy a koronavírus-járvány hoz majd változást. Hozott is, ideig-óráig, illetve hozott néhányaknál. De végső soron a mai világot mozgató szándékok nem változtak, inkább csak még erősebbé váltak.

A „mert megérdemlem” és a „mert megtehetem” kultúrája régóta és nagyon erősen hódít.

De fontos látni, hogy a fogyasztásnövekedés korántsem csak a belső, persze javarészt mesterségesen keltett vágyakból fakad. Hanem szükségszerűség lett. A harisnyaszál az első viselésnél felszalad, a nyomtató néhány hónap múltán bemondja az unalmast (hogy aztán drágábban lehessen megjavíttatni, mint újat venni), a villanykörte élettartama bőven elmarad a csomagoláson feltüntetettől. Ezek A villanykörte-összeesküvés című korszakos dokumentumfilm alappéldái, de azóta vannak újabbak is, gondoljunk csak az okostelefonokra.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság év eleji felmérése kimutatta, hogy a használatban lévő mobiltelefonok 53 százaléka legfeljebb kétéves, 85 százalékuk nem régebbi ötévesnél. A nemzetközi Elektromos és Elektronikai Hulladék Fórum szerint

idén – nem tévedés – 5,3 milliárd mobiltelefont fognak kidobni világszerte.

S ha ez így van, akkor valójában mire szolgálnak az úgynevezett zöld szempontok? Pusztán arra, hogy mondjuk ne benzines autót, hanem elektromosat vegyünk? Amely helyben persze nem okád benzingőzt magából, ám előállításának az ökológiai lábnyoma egyre több tanulmány szerint még nagyobb, mint benzines társáé?

A leginkább környezetkímélő termék mégiscsak az, amelyet nem gyártottak le. De ez a fajta „zöld” hozzáállás nem illik bele a fogyasztói társadalom alapelveibe.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)