Évről évre kevesebb a leszakadó gyerek az oktatási rendszerben
Felére csökkent az ötven igazolatlan órát összegyűjtők száma a veszélyeztetett diákok körében.
Felére csökkent az ötven igazolatlan órát összegyűjtők száma a veszélyeztetett diákok körében.

Az innovációs és technológiai miniszter döntése értelmében csütörtökön indul a 2020-as pótfelvételi eljárás.
A diákok iskolalátogatás alóli felmentése bármikor kérhető, de már nem az igazgatók döntenek.

Van, aki bruttó kétmillió forintnál is magasabb fizetésről számolt be.

A legmagasabb ponthatár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi biztonság- és védelempolitikai képzésénél volt.

A hároméves szakképző iskolákat választók legtöbbje szakácsként képzeli el a jövőjét.

Befejeződtek a május-júniusi érettségi időszak írásbeli vizsgái csütörtökön.
Az érintettek az Oktatási Hivatal honlapján böngészhetik, melyek azok az intézmények, ahol maradtak még üres helyek.

Szigorú óvintézkedések mellett hetvenezren írják kedden a matematika dolgozatokat.

Csak elvétve fordult elő, hogy valaki az utolsó pillanatban mégis a távolmaradás mellett döntött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ellátórendszer felkészült, az időjárás további romlása sem jelentene akadályt.

Nem ez az első eset, hogy egy tiszás politikus vitába keveredik a sajtó munkatársaival.

Közel kétszáz erőszakos támadás történt a MÁV-csoport munkatársaival szemben.

Teljes a készültség az országban a zord időjárás miatt.

A rendkívüli hideg ellenére is az utakon tiltakoznak a gazdák az elhibázott uniós döntés miatt.

Ez volt a megtorlás a Putyin-rezidenciát ért ukrán támadásért.

A 2026-os dalfesztivált Bécsben rendezik meg.

Az év második hónapjában utalja a kincstár a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét.

Alongside the Brussels elite, Peter Magyar's inner circle is also increasingly outspoken in its opposition to the 13th- and 14th-month pensions.

Ha minden jól alakul, hat teniszezőnk is játszhat egyesben a Grand Slam-tornán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.