Adják a lovat Karógeri alá
Budapestnek alkalmas, komoly főpolgármester kell, nem pedig egy hazudozós, semmirekellő balfék.
Budapestnek alkalmas, komoly főpolgármester kell, nem pedig egy hazudozós, semmirekellő balfék.
Egyelőre nincsenek nagy meglepetések, valószínű, hogy a baloldali pártok elfogadták Karácsony ajánlatát.
Barkóczi Csaba, a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője szerint Péterffy Attila inkább a „béna kacsa” pozíciót szeretné elkerülni.
Nyolc településen tartottak volna időközi választást, ám ezekre egy törvénymódosítás miatt már nem kerül sor.
A jobbikos Staudt Máté közölte, sok kerületben lesz önálló jelöltjük.
A jövő évi önkormányzati választáson civil ernyőszervezet mögé bújna a baloldal.
Gulyás Gergely szerint egy ponton bizonyosan módosítani kell a kampányfinanszírozás szabályain.
Nagy Ervin szerint a baloldalra átnyergelt párt új irányvonala teljesen abszurd.
Esztergomban, Mezőtúron és Szentendrén is a jobboldali jelöltek arattak győzelmet.
A kis pártok túlélése múlhat azon, milyen stratégiát választanak 2024-re.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Odense valószínűleg nem számít Katrine Lunde szolgálataira a jövőben.
Nem volt veszélytelen a terep bejárása a sóbánya körül.
Kollégái találtak rá a férfire, akire pizsamát adtak és egy ülésbe kötözték a leszállásig.
Ma akár záporok, zivatarok is előfordulhatnak.
Vadim Novinszki, volt ukrán parlamenti képviselő Tucker Carlsonnak adott interjú, melyben azt állítja, Zelenszkij diktatúrájában üldözik a keresztényeket, az ukrán emberek pedig félnek.
Biztos alapokon áll a magyar gazdaság.
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.
Vadim Novinszki, volt ukrán parlamenti képviselő Tucker Carlsonnak adott interjú, melyben azt állítja, Zelenszkij diktatúrájában üldözik a keresztényeket, az ukrán emberek pedig félnek.
Biztos alapokon áll a magyar gazdaság.
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.