Puccini ezt gondolta a magyar nőkről, többször is visszatért Budapestre – száz éve hunyt el a legendás operaszerző
Száz éve, 1924. november 29-én halt meg Giacomo Puccini, az utolsó nagy olasz operaszerző. Portré.
Száz éve, 1924. november 29-én halt meg Giacomo Puccini, az utolsó nagy olasz operaszerző. Portré.

Dinyés Dániel tizenhét évvel ezelőtt kezdte a sorozatot.

A Nemzeti Színház főigazgatója Kolozsváron rendezi a művet.

Az opera-énekesnő bejárta a világ rangos pódiumait Buenos Airestől Los Angelesig.

Sikeresen mutatkozott be a Szentpétervári Kamaraopera Budapesten.

Idén is több száz határon túli magyar honfitársunk, köztük opera- és balettművészek tették le magyar állampolgársági esküjüket a Magyar Állami Operaházban.

A Szentpétervári Kamaraopera három este erejéig most Budapesten is bemutatkozik.

Az első szemeszterben Marton Éva, majd további jelentős énekművészek foglalkoznak a pályakezdőkkel.

Az operashow-t szeptember 22-én láthatja a közönség.

A Bastien és Bastienne 130 év után újra az Operaház színpadán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.