A baloldal és a gyilkos hajlamúak
A baloldal eleinte csak a verbális, majd a fizikai erőszak nyelvén próbálja legyőzni politikai ellenfeleit.
A baloldal eleinte csak a verbális, majd a fizikai erőszak nyelvén próbálja legyőzni politikai ellenfeleit.
Az elmúlt hét eseményeiről tett ki közösségi oldalára egy videót a magyar miniszterelnök.
A miniszterelnök a legfontosabb ügyekről, így a Szőlő utcai álhírbotrányról is elmondja a véleményét.
A magyar miniszterelnök szerint a híd története azt tanítja nekünk, hogy ha a magyarok és a szlovákok összefognak, együtt erősebbek, mint külön.
Lehet okuk agggódni azoknak, akik az álhírt terjesztették.
A Mária Valéria híd 130. születésnapján mondott beszédet a szlovák miniszterelnök Esztergomban.
Zelensky threatens Hungary.
Esztergomban, a Mária Valéria híd 130. születésnapján találkozott vasárnap a magyar és a szlovák miniszterelnök.
Interjút adott a Hotel Lentulai című műsorban Rogán Antal, itt lehet megnézni!
A tiszás politikus minden labdát igyekszik lecsapni, mindeközben sorra oszt meg hazugságokat a közösségi médiában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A korábban a Vasast és a Videoton legyőző nagykunságiak ráijesztettek nagynevű ellenfelükre.
Heves csörtébe fulladt a migrációról szóló spanyol parlamenti vita.
Megcáfolta az ellene felhozott vádaskodásokat a miniszterelnök-helyettes.
– Úgy hiszem, hogy ma kritikus lépést teszünk a gázai háború befejezése és a Közel-Kelet, sőt egy azon túlmutató béke drámai előmozdítása érdekében – jelentette ki az izraeli miniszterelnök.
Publicistánk legújabb blogbejegyzése.
A bukott vezérkari főnöknek nem tetszik, hogy lebuktak a Tisza-adóval.
Az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői október 1-jén találkoznak Koppenhágában.
A bukott vezérkari főnöknek nem tetszik, hogy lebuktak a Tisza-adóval.
Az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői október 1-jén találkoznak Koppenhágában.
A veterán támadó nyolc mérkőzésen tizenegy gólt szerzett, de már nem számíthat meghívóra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.