Kövér László eloszlatta a kételyeket a választási törvény módosításáról
Ukrajna uniós csatlakozásáról és a kétpárti parlament lehetőségéről is beszélt a házelnök.
Ukrajna uniós csatlakozásáról és a kétpárti parlament lehetőségéről is beszélt a házelnök.

Egy olyan fajsúlyos kérdésről van szó, amiről a magyar embereknek kell dönteniük.

A politikus jelezte, hogy Gyurcsány Ferenc és Brüsszel Péter Ukrajnát választották.

Egyre kevesebben kíváncsiak a Tisza Párt vezérére, miközben Gyurcsány Ferenc lakókocsiból próbálja a DK-t felrázni.

Új előadásokkal bővült a Déryné-program.

Hankó Balázs Bicskén, a nemzeti konzultációs országjáráson mondott beszédet.

A kedden nyilvánosságra került hangfelvétel Magyarék több hazugságát is leleplezte.

Kemény, határozott választ adott a Belügyminisztérium Magyar Péter fenyegetőzésére, bezárultak az EP-képviselő előtt az általa megrágalmazott gyermekvédelem intézményei.

Az elkapott kameraképek alapján a Tisza Párt elnöke fél, harmad ház előtt tart beszédeket országjárásán.

Lapunk munkatársa és a Hír TV riportere is pórul járt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.