Orbán Viktor elmondta, miért fontos az európai parlamenti választás
A miniszterelnök beszédet mondott Sopronban.
A miniszterelnök beszédet mondott Sopronban.

Sopron után Kapuváron járt a miniszterelnök.

Világhírű rajzfilmbe került a miniszterelnök.

Pomázra érkezett a kormányfő.

Országjárása következő megállóhelyére érkezett a miniszterelnök.

A Demokratikus Koalíció elnöke elkeseredésében már a jobboldalra jellemző szófordulatoktól sem riad vissza.

A kormányfő megérkezett az országjárás első állomására.

Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője szerint Magyar Péter az elmúlt időszakban már kifejezetten a baloldali szavazók felé orientálódott.

Az országot járta húsvét idején a baloldal új messiása, most gyorsan megfenyegette a kormányt.

Novák Katalin hamarosan a vármegye vezetőivel találkozik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A kérdés, hogy mi lesz április 12. után: marad a nemzeti szuverén kormány vagy nyakunkra ültetnek egy brüsszeli bábkormányt – fogalmazott a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

A katalán klub tervei borultak a portugál játékos bemutatásakor.

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

Josh Rock teljes őrületre számít Luke Littler ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.