Budapest ostroma máig megrázza a túlélőket
Hingyi László gyűjtései alapján idéztük fel a történéseket.
Hingyi László gyűjtései alapján idéztük fel a történéseket.

Az iráni külügyminiszter szerint a konfliktus regionális háborúvá fajulhat.

A szigetvári Zrínyi-vár nyerte el az Év emlékhelye díjat, amelyet a Nemzeti Örökség Díjas Szigetvári Várbaráti Kör két vezetője vehetett át.

Utolsó lakosai is elhagyták az orosz erők által ostromlott kelet-ukrajnai várost.

Végéhez közeledik a „húsdarálóként” elhíresült kelet-ukrajnai csata?

Véletlenül találták a történelmi leletet egy kiképző merülés során.

A dél-ukrajnai városban a gyár az utolsó terület, amely még ukrán kézen van.

Teljesen körbezárták az ukrán nagyvárost. Már 2500 civil veszíthette életét.

Kijev belvárosát még nem érték el a harcok, a város felkészült az ostromra.

Helyi idő szerint négy órakor több robbanás is megrázta az ukrán fővárost.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.