Elindult az MMA Művészeti ösztöndíjprogram hatodik évfolyama
A program elsődleges célja, hogy a magas színvonalú alkotó-előadóművészeti, illetve művészetelméleti tevékenységeket támogassa.
A program elsődleges célja, hogy a magas színvonalú alkotó-előadóművészeti, illetve művészetelméleti tevékenységeket támogassa.

Novák Katalin az ösztöndíjprogramok fontosságáról beszélt közösségi oldalán.

Novák Katalin Samia Suluhu Hassan tanzániai elnökkel egyeztetett.

A hároméves művészeti alkotómunkát támogató pályázaton idén csaknem 1300 művész vett részt.

A hat féléves képzésre bármely tudományterület hallgatói jelentkezhetnek, a szakmai gyakorlat révén külföldi tapasztalatszerzést is biztosítanak.

Hazánk számára nemzetstratégiai érdek a tudásalapú társadalom építése, a tehetségek felkarolása és támogatása – hangsúlyozta Orbán Balázs.

A banki szolgáltatások mellett fiatal sportolókat is támogat az MKB Bank.

A magyarországra érkező külföldi egyetemisták értékesebbnek tartják az itt megszerzett diplomát, mint a saját országuk bizonyítványait.

A világ legjobb egyetemein tanulhatnak majd azok a magyar fiatalok, akik elnyerték a Stipendium Peregrinum ösztöndíjat.

Negyvenkét nyertese van az állami támogatású Stipendinum Peregrinum ösztöndíjprogramnak – közölte a szakmai lebonyolításért felelős Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A járandóság még karácsony előtt megérkezik.

A Magyar Péter által emlegetett rendszerváltó hangulat elkerülte Békés vármegyét.

Nem szabad elfogadni a baloldal ajánlatát.

Egy szóváltás miatt verte kővel fejbe, majd a földön többször belerúgott áldozatába.

Tovább növelte előnyét a német patrióta párt a CDU–CSU-val szemben, miközben a koalíciós partner szociáldemokraták támogatottsága zuhan, a politikusok rangsorában pedig a 18. helyre esett vissza Friedrich Merz kancellár.

A hollandok 250 millió euró értékben vásárolnának fegyvereket Ukrajnának.

Egyre durvább erőszakot alkalmaznak a toborzók.

Lapunk publicistájának legújabb blogbejegyzése.

Már most látszik, igencsak rosszul járnának a magyar családok a Tisza Pártnak készült baloldali megszorítócsomaggal.

A Dogstar először játszik Budapesten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.