P. Mobil menni Amerika
Októberben Las Vegasban lépnek fel, jövőre az Arénában, a Piramissal.
Októberben Las Vegasban lépnek fel, jövőre az Arénában, a Piramissal.
Huszonhárom esztendő leforgása alatt most harmadjára látott napvilágot digitális korongon a P. Mobil „első nagylemeze”.
Egykori zenésztársaitól megjelent a Tunyogi Péterre emlékező lemez.
Negyvenéves a fekete bárány P. Mobil első nagylemeze.
Negyven éve rendezték a könnyűzenészek szakszervezetének első koncertjét az óbudai Hajógyári-szigeten.
A nyári kánikulában egyetlen vízcsap állt a hivatalos adatok szerint huszonegyezres (a zenészek szerint több mint harmincezres) tömeg rendelkezésére.
A közelmúltban ünnepelte a P. Mobil zenekar az ötvenedik születésnapját, de korántsem fáradtak el, új lemezzel készülnek.
A profizmus és a túlélés könyve a Csiriz. Schuster Lóránt legújabb kötetében a P. Mobil történetéből újabb fejezetsort tárt elénk, tág kitekintéssel a magyar zenei élet szereplőire is.
Az FMH sokat látott épületét 2012-ben bontották el végleg, ám az intézmény ma is működik megújult formában, szinte ugyanott, a szomszéd telken, egy újonnan felhúzott épületben.
Az Embered voltam című slágert is elénekelték közösen. Rocktörténeti pillanatokat tartogat az akusztikus P. Mobil-koncert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hétvége főeseménye vasárnap 15 órakor kezdődik a Hungaroringen.
Hatalmas pusztítást okozott.
A lakáspiacon trendfordulóra lehet számítani és a következő hónapokban is erősödés várható.
És ím, itt van e kép.
Az argentin játékos csapata a nehézségek ellenére kiharcolta a tizenegyespárbajt a Ligák Kupájában.
Már a legprofibb balos propagandisták sem tudták nagy tömegnek fényképezni a kellemetlenül kevés embert.
A beléptetettek közül a rendőrség 47 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
Az argentin játékos csapata a nehézségek ellenére kiharcolta a tizenegyespárbajt a Ligák Kupájában.
Már a legprofibb balos propagandisták sem tudták nagy tömegnek fényképezni a kellemetlenül kevés embert.
A beléptetettek közül a rendőrség 47 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.