Vadnak született, örökmozgó lett

Egy nemzedék rockbálványa volt. Amikor Vikidál Gyula többszöri nekirugaszkodásra 1979-ben végleg elhagyta a P. Mobilt, sokan azt hitték, vége a zenekarnak. Persze egy Örökmozgó soha nem hagyja abba a pályafutását, így került a helyére Tunyogi Péter, akiről azt híresztelték még a bemutatkozása előtt, hogy be fog vérezni a torka, mert ezeket a dalokat csakis a korábbi énekes tudta megfelelő hangerővel és hangszínnel előadni.

Ezt a hiányosságot hivatott bepótolni a Pardon együttes – amelynek egy része alkotta a Ki mit tud?-on is megmérettetett Spirál zenekart – most megjelent tizenöt plusz egy számos lemezével. Ezek eddig Tunyogi Péter hangjával még hivatalosan nem jelentek meg, és lényegében az énekessel készült utolsó stúdiófelvételek (korábban a lemez alapjául szolgáló hanganyagot ismerősi körükben terjesztették, de most a Grund Records hivatalos kiadójukká vált). A tizenhatodik szám a Wasbeton együttes Utolsó whisky című száma, amely már nem Tunyó hangján szólal meg, és az eltávozott zenésztársak tiszteletére szól. A felvételek billentyűsük, Lippényi Gábor stúdiójában készültek, és most feljavított hangminőségben hallhatók. A repertoár elkészültének előzményéhez hozzátartozik, hogy a szó jó értelmében vett, örömzenét játszó hobbizenekar leginkább akkor tudott játszani, amikor Gáti Zoltán, az ős-Beatricét is megjárt és még egy rövid dániai turné erejéig Deák Bill Gyulával is játszó gitárosuk hazalátogatott Dániából. Rendszerint kisebb klubokban léptek fel, ami azért érdekes, mert ezáltal a nagyközönség túlnyomó többsége nem is értesült arról, hogy kedvenc énekesük a rock világslágereit is nagyszerűen adja elő. Egy bécsi vendégfellépés alkalmával az osztrák közönség is meglepődött, hogy milyen remekül játssza a magyar zenekar a nótákat.

A lemez nyitódala a méltán népszerű I Feel Good című James Brown-szám feldolgozása, és ezt hallgatván már ekkor eszébe jut az embernek, hogy mennyire világszínvonalú énekes volt Tunyogi Péter, akinek az egyénisége még itt is átsütött, ugyanis a végére még egy hard rockos sikoly is belefért. A magyar nyelvű számok az angolszász muzsikák közé vannak elszórva a lemezen, a második nóta ennek megfelelően a lírai hangvételű Ha szól a dal, amely egy szál zongorával kezdődik, és ehhez kapcsolódnak a vonósok és a síró elektromos gitár – Tunyó hangja itt is szívhez szóló, ez a romantikus stílus is jól áll neki. Ezután a már szinte minden rockbanda által kötelező jelleggel feldolgozandó Born to be Wild következik a Steppenwolftól, meglehetősen előtérbe helyezett billentyűjátékkal. Tunyó itt is megállja a helyét, bár a sok P. Mobil-dal után itt talán kicsit szokatlan tőle ez a szám, érdemes többször meghallgatni.

A negyedik nóta igazi szívbemarkoló ballada, a Bocsásd meg!, ebben a stílusban ezen a lemezen egyértelműen a legjobb.

A dallama fülbemászó, nagyívű a gitárszólója, a Tunyogi lányok (Bernadett és Orsolya), valamint a vokál többi tagja (Deák Erzsi, Kincs Gabi és Kincs Fruzsi) is kitesznek magukért, és rengeteg érzés szorult belé. Ezután a könnyed, fúvósokkal alaposan teletűzdelt, a szólóénekkel feleselgető soulszám, az 1966-ban Wilson Pickett által sikerre vitt Mustang Sally következik, majd a River Deep Mountain High hallható, amit eredetileg szintén 1966-ban adtak ki először Ike és Tina Turner előadásában, és azóta számtalan feldolgozáson esett keresztül, és még Tina Turner is sokáig repertoárján tartotta. A lírai hangvételű, mégis a verzéknél néhol bekeményedő Pardon-dal, a Boldog születésnapot következik a sorban, ami alapvetően életigenlő felfogású. Különleges élmény hallgatni Tunyogi Pétert a Radar Love című Golden Earring-gigaslágerben is, teljesítménye pedig semmiben nem marad el az eredeti előadóktól.

Külön érdemes ennél a tételnél megjegyezni, hogy Tunyó angol kiejtése közelít ahhoz a maximális teljesítményhez, amit egy magyar anyanyelvű előadó elérhet ezen a téren.

A Volt egy lány kifejezetten a dallamos rock kedvelőinek szól, a refrént bárki el tudja énekelni első hallás után, a gitárriffek pedig gondoskodnak arról, hogy a kemény dallamok kedvelői is megtalálják számításaikat. A Beatles Oh, Darlingja igazi magyar rocktörténeti kuriózum, ezt végképp nem szokták meg Tunyogi Pétertől a rajongói (annak idején Révész Sándor is feldolgozta második, 1993-as szólólemezén), a Pardon áthangszerelt változata új értelmezést is adhat ennek a számnak.

Szinte kötelező volt rátenni a lemezre az eredetileg a P. Box által játszott és Radics Béla gitáros emlékére írt A zöld, a bíbor és a feketét, amit azóta már szinte minden rockzenész halálakor eljátszanak, és ami jelen esetben a posztumusz Tunyogi Péter-lemezzel újabb különös fénytörést kap.

A szaxofonszóló szokatlan, de remek ebben a számban. Egy Deep Purple klasszikus, a Fireball vezeti fel a lemez véghajráját, és talán túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy Tunyogi Péter bármikor beugorhatott volna Ian Gillan helyére, ha szükség lett volna rá, a magas C-k rendkívül könnyedén jönnek ki a torkából. Ugyanez jut eszünkbe a szintén Deep Purple-szám, a Black Night esetében is. Hibátlan a Little Richard-féle Good Golly Miss Molly című szám interpretálása is, ettől a számtól a hatvanas évek házibulijaiban érzi magát az ember, és remek benne a herfliszóló is, de azért a hangszerek között a zongora szaggatott virtuozitása viszi a prímet. Stílszerűen az Utolsó rock and roll zárja a lemezt, már ami Tunyogi Péter énekét illeti. Az eredetileg az 1994-es P. Mobil-lemezen lévő számhoz képest ez játékosabb felfogásban készült el, és még ebben is megfigyelhető egy szaxofonszóló. A tényleges zárószám maga a bónuszdal, a rezignált hangvételű Utolsó whisky, amelynek érdekessége, hogy a szövegírója a lemez producere, a Fonogram-életműdíjas Hajnal Gábor. A refrén pedig híven visszaadja Tunyogi Péter ars poeticáját:

Mert őrült vagyok, de arról nem tehetek, hogy a zene, csak a zene, a zene kell nekem.

A Vadnak születtem – Tunyogi Péter és a Pardon című album ITT meghallgatható.

Borítókép: Tunyogi Péter és Sárvári Vilmos 1985-ben (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)