Metafizika leves
Az ősz búcsúja című előadás a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával készült.
Az ősz búcsúja című előadás a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával készült.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából, Én hősöm címmel hirdették meg a pályázatot.
Október 22-ig várják a pályázatokat a Kossuth-szónokversenyre.
A szervezők még két helyet biztosítanak az érdeklődőknek, akik október 2-ig pályázhatnak az esemény honlapján.
Civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak jelentkezését várják.
A Magyar falu program fejlesztései és a falusi csok vidékre vonzzák a családokat.
Idén novembertől elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme – írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.
Irodalmi pályázatot hirdetett a Szófa irodalmi portál.
Szeptember 11-ig várja a hallgatókat a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség Íróakadémiája.
Harmincegy pályamunka közül választotta ki a zsűri és a közönség a Budai Vároltalmazó Közalapítvány által meghirdetett Cseh Tamás művészeti pályázat legjobbjait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Rekkenő hőségben rendezték Los Angelesben a FIFA új tornájának első nagy rangadóját.
Az iráni légvédelem is működésbe lépett a támadás idején.
Felvonult a globalista elit színe-java.
Nagylócon sokan több napon át keresték az egyik helyi lakos beagle-jét, Tacsit, de sajnos mindhiába.
Izrael és Irán között fokozódik a háború.
A címvédő holland Verstappen futott be a második helyre.
A várhatóan sok száz templom felújítását eredményező programmal jól járnak a hívők, az érintett települések és a munkához jutó mesteremberek is.
Azért vannak a jóbarátok...
Izrael és Irán között fokozódik a háború.
A címvédő holland Verstappen futott be a második helyre.
A várhatóan sok száz templom felújítását eredményező programmal jól járnak a hívők, az érintett települések és a munkához jutó mesteremberek is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.