Duplájára nő jövőre a fesztiválok támogatása
Az események szervezői pályázatonként húsz-, összesen hatszázmillió forintért indulhatnak.
Az események szervezői pályázatonként húsz-, összesen hatszázmillió forintért indulhatnak.
Kézművesek, iparművészek, tervezők és dizájnerek indultak a megméretésen.
Az összevont pályázatot október másodikán hirdették meg és november másodikáig lehet beadni öt kollégiumba, legfeljebb négy és fél millió forintra.
Még soha ilyen jelentős összeget nem fordítottak erre a költségvetésből.
A képregénytől a TikTok-videón keresztül a mobilappig szinte bármilyen, adózási témájú kreatív alkotás beküldhető.
A zsűriben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatói foglalnak helyet.
2023-ban pályakezdő szépíró kategóriában tették közzé a pályázati felhívást.
Tízezer bölcsődei ellátást biztosító férőhely kialakítása van folyamatban – közölte Hornung Ágnes.
A most megjelent felhívásokra több mint kétmilliárd forint támogatási igényt lehet benyújtani.
Több mint harmincezer diák juthat el egy-egy külhoni régióba a Határtalanul programban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem volt, és nem is lesz megállás.
Bázelben látták utoljára.
Közerkölcs megsértése miatt is vizsgálódnak.
A veszprémi székesegyház és valamennyi egyházi épület teljes egészében Magyarország kormányának támogatásával újult meg.
Egy nő megmentette a férjét a kényszersorozástól.
Az amerikai elnök szerint közel a béke.
Előszeretettel támogat iszlám szervezeteket a tőzsdespekuláns.
A szabolcsiak sportigazgatója kényszerből ült le a kispadra a Diósgyőr elleni bajnokin, de nem kellett csalódnia csapatában.
Az égszínkékek nem hibáztak a Brentford otthonában, de a győzelmük vezéráldozattal járt.
A Ferencváros csatárának nehezére esett elfogadni, hogy a tolnaiak a hosszabbításban egyenlítettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.