Karácsonyék újra visszakoztak az átgondolatlan ötleteiktől
Sikerült elérnünk, hogy Karácsonyék rövid időn belül másodszor is visszakoztak az átgondolatlan ötleteiktől – írta a Fidesz.
Sikerült elérnünk, hogy Karácsonyék rövid időn belül másodszor is visszakoztak az átgondolatlan ötleteiktől – írta a Fidesz.
Ukrajna külügyminisztere szerint magyar tisztségviselők agitációt folytattak az ukrajnai helyhatósági választásokon.
Csak blődségeket tartalmaz a törpepárt később visszavont 11 pontja.
A hibák belátásának képessége üdvözlendő, a felelős politikai szereplőktől azonban átgondolt intézkedéseket várnak a budapestiek – közölte a budapesti Fidesz–KDNP frakció.
A Párbeszéd képviselője a héten többek között a távoktatásra és az idősek vásárlási sávjának visszavezetésére tett javaslatot, de ezt visszavonták.
A Fidesz–KDNP fővárosi szervezete reagált Karácsonyék megdöbbentő rendeletjavaslatára.
A Szabó Tímea által által benyújtott javaslatcsomag egészen megdöbbentő ötleteket is tartalmaz.
Képviselő asszonynak nem erőssége az igazmondás. Bocsánatkérés? Szabó Tímea olyat nem szokott.
Gyurcsány Ferenc korábban egy titkos egyeztetésen már megmondta: országos akcióvá bővítenék a színművészeti egyetem ügyét.
Az Ezer halott nevű kampány még a baloldalon is kiverte a biztosítékot néhány józanabb szereplőnél.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Számítunk a véleményére!
Megnéztük azt is, mi a helyzet a többi politikai párttal.
Holnap ismét szemtanúi lehetünk.
Komoly egészségügyi problémákat is okozhatnak a hamisított termékek.
Azon gúnyolodott Weber, hogy az alaszkai csúcs sem hozott eredményt.
El kellene számolni az elmúlt 3,5 évvel Webernek, Von der Leyennek, Kaja Kallasnak, Zelenszkijnek meg a többieknek.
Brüsszel a háború folytatásához keres pénzt, paripát és fegyvert.
Már vitték volna az ártatlant.
A forgalomfigyelő kamerák felvételéből kiderül, hogy mi okoz végeláthatatlan dugókat a sztrádaépítéseknél.
A minisztérium felhívta figyelmet arra is, hogy a társaság egy autópályát sem képes megépíteni a vállalt határidőre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.