Tállai: Idén el fogjuk kerülni a recessziót
Költségvetési horrortörténetről beszélt ma a parlamentben Mellár Tamás.
Költségvetési horrortörténetről beszélt ma a parlamentben Mellár Tamás.
Havonta átlagosan 52 ezer forintot takaríthat meg egy harminc év alatti édesanya – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjúban Tállai András.
A kormány 2022 májusától folyamatosan stabilizációs intézkedéseket jelentett be.
A kormány megőrizte a költségvetés emelt forrásait az oktatásban és az egészségügyben is, mindkét ágazatban béremelésekkel számolnak.
A hazai minimálbér 2010 óta közel háromszorosára emelkedett.
A magyar GDP-növekedés a második leggyorsabb a feltörekvő és fejlődő európai térségben.
A kiadások közül magasabban teljesültek az egy évvel korábbihoz képest a lakástámogatások.
Hazánk más tagállamokhoz hasonlóan kész garanciavállalással támogatni Ukrajna megsegítését – jelentette ki Varga Mihály.
Alaptalan félelemnek bizonyult, hogy a kkv-knak kínált könnyítés pénzügyi kivéreztetést okoz.
A deficit százmilliárd forintra csökkent április óta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Százmilliárdos üzletnek vetettek véget a hatóságok.
Salvador Plasencia 15–21 hónap börtönbüntetéssel számolhat.
A pünkösdi hétvége azért rontott a statisztikán.
Tovább nőtt a reálbér.
Valószínűleg a telefonját nézte, és azért nem vette észre, hogy megáll egy kamion a sávjában.
Benedek Szabolcs könyvet írt arról a magyar futballedzőről, aki negyven évvel ezelőtt kapitányként irányította a magyar labdarúgó-válogatottat Mexikóban a világbajnokságon.
A miniszter szerint a terv drágább, kiszámíthatatlan forrásokra kényszerítené az országot.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Valószínűleg a telefonját nézte, és azért nem vette észre, hogy megáll egy kamion a sávjában.
Benedek Szabolcs könyvet írt arról a magyar futballedzőről, aki negyven évvel ezelőtt kapitányként irányította a magyar labdarúgó-válogatottat Mexikóban a világbajnokságon.
A miniszter szerint a terv drágább, kiszámíthatatlan forrásokra kényszerítené az országot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.