Erős szél és eső lehet március 15-én
Nagyon valószínű, hogy március 15-én az időjárás sajnos nem kedvez majd a szabadtéri programoknak.
Nagyon valószínű, hogy március 15-én az időjárás sajnos nem kedvez majd a szabadtéri programoknak.

Kétszázmillió forintot meghaladó összegből hajtott végre fejlesztéseket öt gyulai iskolában a Gyulai Tankerületi Központ – közölte Görgényi Ernő (Fidesz–KDNP) polgármester.

Aktivistákat és médiumokat egyaránt még jobban pénzelnének.

Érdemes körültekintően és időben foglalni.

A kormány bejelentette, hogy megvédik a vidéket a beköltöző tömegek elől.

Az országos főépítész kíváncsian várja a főváros mikor és mit tervez tenni Rákosrendezővel.

A helyi diplomaták riadót fújnak.

Legfőbb cél a különbségek csökkentése.

A QS tematikus rangsora szerint a Budapesti Corvinus Egyetem executive MBA-képzése a világ 20 legjobbja között szerepel.

Januárban hat új vontatójármű állt forgalomba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

A választáson négy független jelölt indult.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Új amerikai külpolitikai korszak kezdődött.

Az amerikai elnök újságíróknak azt mondta, Dulcy Rodriguez ideiglenes elnök vezette venezuelai kormányzat jelenleg jó munkát végez és jó kapcsolatot sikerült kialakítani vele.

Az összetűzésekben a biztonsági erők 17 tagja és 31 civil is életét vesztette.

Az angol bajnoki címvédőnél egy másik magyar válogatott játékos is fontos mérföldkőhöz érkezett.

A hagyomány szerint február 2-án a medve megjósolja az elkövetkezendő hetek időjárását. De pontosan hogyan? Töltse ki az erről szóló kvízünket!

Martyn Rady magyarul is megjelent könyve új megközelítésben tárgyalja térségünket. Recenziónk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.