Az UEFA eljárást indít a Barcelona, a Real Madrid és a Juventus ellen
Biztosak lehetünk benne, hogy lesz folytatása a történetnek.
Biztosak lehetünk benne, hogy lesz folytatása a történetnek.

Arsène Wengernek gyerekként a Real Madridért dobogott a szíve, később mégis az Arsenalt választotta.

„Az idénynek még nincs vége, most együtt kell harcolnunk a La Liga megnyeréséért!” – írta Hazard.

Kiakadtak a Real Madrid szurkolói a belga sztárra, aki mintha ünnepelte volna klubja kiesését.

A Thomas Tuchel, Lőw Zsolt edzőpáros a PSG után a Chelsea-t is elvitte a sorozat fináléjába.

Eden Hazard mellett Sergio Ramos is minden bizonnyal pályára léphet a Chelsea ellen.

A Barcelona elleni 5-0-s zakó a Nou Campban a mai napig kísérti Xabi Alonsót.

A Real Madrid sztárja nem utazhat a Chelsea elleni visszavágóra, mert szavazókörben kell dolgoznia.

Pulisic gólját Benzema egyenlítette ki, a Chelsea továbbra is veretlen idegenben az idei BL-szezonban.

A Chelsea német edzőjének nem tetszik a Bajnokok Ligájának egy hete elfogadott reformja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyes tájakon még hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de a záporeső sem kizárt.

A baloldali média dörgölőzését állította pellengérre a Fidesz frakcióvezetője.

Hunyadi Mátyás királyunk személyét számos ponton misztikum övezi.

A fűszer, amit régen minden magyar konyha ismert, visszatér.

Több orosz területen is dolgozott a légvédelem.

A jelenlegi stratégiai gondolkodás szerint az EU „túlélési horizontja” 2029. január 20., az amerikai elnöki ciklusváltás időpontja.

A miniszter hangsúlyozta, Ukrajna olyan magyar kormányt szeretne, amely nem akadályozza uniós céljait és támogatja a háború finanszírozását.

A Liverpool újabb gyötrelmes meccse után az egyiptominak gólpasszt adó Szoboszlai lett a meccs embere.

A Barcelona kiválósága a Real Madridot kritizálta, ami nem maradt következmények nélkül.

A 266 nap után ismét kezdő Szatmári Csaba elárulta, miként tudták elvenni a Paks veretlenségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.