Versenyképességi fordulat a hazai egyetemeken
Idén 33 százalékkal nőtt az egyetemekre felvettek száma, a hallgatók közössége Magyarország jövőjének meghatározó kincse.
Idén 33 százalékkal nőtt az egyetemekre felvettek száma, a hallgatók közössége Magyarország jövőjének meghatározó kincse.
Keller Andrással, a Concerto Budapest zeneigazgatójával a Zeneakadémia rektori posztjára beadott pályázata kapcsán beszélgettünk.
Minisztériumi közlemény a rektor megválasztásáról.
Kiteregetné a szennyest a Zeneakadémia egykori növendéke.
Megjelent az új pályázati kiírás a Zeneakadémia rektori posztjára.
Kiírták a pályázatot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára.
Egészségügyi okokkal indokolta döntését az SZFE rektora.
A Debreceni Egyetem rektora nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.
Az államfő július 1-jén újabb öt évre nevezheti ki a Semmelweis Egyetem eddigi rektorát, aki 2018 óta tölti be a tisztséget.
A slágerszak a mérnökinformatikus, de egyre többen jelentkeznek a kiberbiztonsággal, a mesterséges intelligenciával, a biztonságtudománnyal és a környezetvédelemmel foglalkozó szakokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.