Trócsányi László: A kommunizmus bűneit nem lehet elfelejteni
A Károli Gáspár Református Egyetem és a NEB együttműködési megállapodást kötött az 1956 utáni perek kutatása érdekében.
A Károli Gáspár Református Egyetem és a NEB együttműködési megállapodást kötött az 1956 utáni perek kutatása érdekében.
Semmelweis Egyetemen 3651 elsőéves kezdi meg tanulmányait, idén minden korábbinál többen nyertek felvételt.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint visszaszorulóban van a járvány, sikerült legyőzni a pandémiát, de a fertőzés veszélyes.
A roma szakkollégisták több területen is kipróbálhatják magukat Miskolcon.
Gyuricza Csaba a gabonaexportról, a várható élelmiszerár-emelkedésről és az orosz traktorok alkatrészeiről beszélt.
A miniszter szerint az intézmény magas színvonalú képzései megfelelő alapot biztosítanak a leendő szakemberek számára.
A sportcsarnokban péntekenként várják a menekült családokat, akik játszhatnak, sportolhatnak és a wifit is használhatják.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem új rektorával terveiről, a tehetségről és a példaadásról is beszélgettünk.
Az egyetem tájékoztatása szerint a rektori pozícióra a megadott határidőig egy pályázó adta be jelentkezését.
Erőss István, aki Radák Esztert váltja mandátumának lejártával a rektori székben, az egyetem nemzetközi elismertségének növelését tűzte ki célul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Tombol a kettős mérce.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.