Észbontó: magyar tévéműsorban szerepelt a floridai sorozatgyilkos
A magyar férfit már láthatták a nézők egy vetélkedőben.
A magyar férfit már láthatták a nézők egy vetélkedőben.
Egyik tömegverekedés követte a másikat, kések is előkerültek a befogadóközpontban.
Az Izrael-ellenes demonstráció ellentüntetéseket váltott ki.
Mihail Moszkvin túlélte a merényletet.
A ciprusi elnök pénteken menesztette az ország rendőrfőnökét, mert nem vizsgálta ki elég hamar azoknak a külföldi nőknek és lányoknak az eltűnéseit, akik – mint az kiderült – egy sorozatgyilkosnak estek áldozatul az utóbbi két és fél év leforgása alatt.
Srí Lanka államfője már kedden bejelentette, hogy átszervezi a rendőrséget és a biztonsági erőket, és – mint mondta – elvárja, hogy 24 órán belül változás történjen a védelmi intézmények élén.
Szalám Abdulkáder rendőrfőnök szerint az Iszlám Állam fegyveresei által kivégzett foglyok egyike az iraki hadsereg katonája volt, a másik pedig egy rendőr.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Budai Gyula szerint Majkát is felelősség terheli, amiért halálosan megfenyegették Orbán Viktort.
A PVV elnöke szerint Hollandia csak akkor menekülhet meg, ha azonnali menedékkérési stopot vezetnek be.
Rendkívüli leletek a híres római romvárosból.
Budai Gyula szerint Majkát is felelősség terheli, amiért halálosan megfenyegették Orbán Viktort.
A PVV elnöke szerint Hollandia csak akkor menekülhet meg, ha azonnali menedékkérési stopot vezetnek be.
Rendkívüli leletek a híres római romvárosból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.