Figula Mihály nyerte idén a borászat Kossuth-díját
Pazar helyszínen hirdette ki a Magyar Bor Akadémia, hogy ki nyerte el idén az Év bortermelője címet.
Pazar helyszínen hirdette ki a Magyar Bor Akadémia, hogy ki nyerte el idén az Év bortermelője címet.
A 2010-es években alakult kisüzemi sörfőzdék esetében egészen különböző üzemméretekkel találkozhatunk.
Időközben megjelent a magyar Michelin-kalauz, melyben a Clarisse-t tányérral, azaz ajánlással jutalmazták.
A szőlő és a bor ősidők óta fontos mágikus, kultikus, szakrális szerepet tölt be az emberiség életében.
A Rubiqnak a maga perfekcionizmusával és sokoldalúságával ott a helye a legjobb székely vendéglők között.
A budapesti Kőbánya dombjai a 19–20. században a hazai söripar centrumaként, több híres üzem (Dreher, Haggenmacher, Részvény, Polgári, Király stb.) lakhelye volt.
Összességében egy olyan étteremre leltünk, mely a regionális élbolyhoz tartozik.
Ahogy a sörfőzők is szeretik a jó borokat, úgy a borász társadalom is értékeli a különleges söröket.
A sörvilágnak megvan az a kimondott, kimondatlan szezonalitása, amely alapján más és más söröket fogyasztunk nyáron, illetve télen.
Jó helyen van az a Michelin tányér, semmi kétség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egységről és szeretetről beszél, miközben bicskanyitogatóan viselkedik mindenkivel Magyar Péter.
Megszólaltak a szemtanúk.
A magyarok világosan kimondták, hogy nem kérnek az illegális migrációból.
A Máté Péter-díjas zenész 2021. szeptember 14-én hunyt el.
A hatóságok gyorsan a helyszínre értek.
A hatóságok most a túrázók és a Pilisben járók segítségét kérik.
A Videoton FC Fehérvár trénere lezártnak tekinti az ügyet.
Túl lett pumpálva a lufi.
A hatóságok gyorsan a helyszínre értek.
A hatóságok most a túrázók és a Pilisben járók segítségét kérik.
A Videoton FC Fehérvár trénere lezártnak tekinti az ügyet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.