Bor és ember
A görögöknek talán igazuk lehetett akkor, amikor a bort azonosították a civilizációval.
A görögöknek talán igazuk lehetett akkor, amikor a bort azonosították a civilizációval.
Választ is adnak rá.
A Keszegsütő története Miskolcról indult, azóta is nyitnak és zárnak egységeik.
Az elmúlt nyolc-tíz év komoly változásokat hozott a hazai borminőség és borstílus terén is.
Nagy kérdése a hazai sörpiacnak, hogy a kialakult piacon hova érdemes magát pozícionálnia egy újonnan jött főzdének.
Az erdélyi vendéglátás a kétezres évek első évtizedének végén érte el azt a szintet, ahol az anyaországi tartott a rendszerváltás idején.
A pezsgő kiválóan illeszkedik egy sor ételhez.
A most közzétett lista jelentősége épp az, hogy vidéki éttermek is bekerültek a merítésbe.
A beltér igényes, elegáns, a belsőépítész remek munkát végzett.
Egyes éttermek beépülnek az ember értékrendjébe, viszonyítási rendszerébe, és etalonként szolgálnak a továbbiakban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Érdekes párosítások alakultak ki. A következő kör mérkőzéseit október végén rendezik.
A manchesteri derbin a City hazai pályán 3-0-ra nyert a United ellen, Erling Haaland két gólt szerzett.
A lengyel miniszterelnök szembeszállna a nép akaratával.
Nem lesz nyugodt az estéje, ha vonattal tervezett ezeken a vonalakon utazni.
A bér és a saját tulajdonú lakások nagyjából fele-fele aránya Ausztriában és Németországban a második világháború utáni újjáépítési modellből ered, míg idehaza a lakosság 90,5 százaléka él saját ingatlanban.
Vadászgépeket küldtek fel és riasztást adtak ki a hatóságok.
Ennél soha rosszabb kupameccset ne lássunk, volt itt minden: gólok, kapufák, végtelen izgalom.
Túl lett pumpálva a lufi.
A bér és a saját tulajdonú lakások nagyjából fele-fele aránya Ausztriában és Németországban a második világháború utáni újjáépítési modellből ered, míg idehaza a lakosság 90,5 százaléka él saját ingatlanban.
Vadászgépeket küldtek fel és riasztást adtak ki a hatóságok.
Ennél soha rosszabb kupameccset ne lássunk, volt itt minden: gólok, kapufák, végtelen izgalom.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.