Elkanyarodtunk a házibor-témától, de csak látszólag. A szőlőterület-csökkenésnek vannak adminisztrációs okai is, nem mindegy, hogy ötszáz vagy ezer négyzetméter területtől minősül-e valaki szőlőtermelőnek, bekerül-e a statisztikába, hegyközségi tag lesz-e belőle. Jelenleg ezer négyzetméter ez a határ. Csak csendben jegyzem meg, hogy
kilencszáz négyzetméterről is meg lehet termelni akár ezer liter bort, aminek egy része biztosan eladásra kerül, ha más nem, a szomszédok részére.
De most nem ezt szeretném hangsúlyozni, hanem egy olyan kultúra lassú sorvadását, amely hatással van az egész iparágra. Könnyebb volt a szőnyeg alá söpörni ezt a kérdést, mintsem érdemben foglalkozni vele, sőt a szakma egy része szurkolt is annak, hogy eltűnjön a háztáji. Pedig a lelkes amatőrök nemcsak bort készítenek, hanem kíváncsiak is. Kirándulásokat szerveznek, neves borászokat hívnak meg előadásokat tartani, és ilyenkor be is vásárolnak tőlük. Sokat beszélnek a borról, borkultúráról, amivel nemcsak a saját borukat, hanem az egész ágazatot „reklámozzák”. Kár ezt veszni hagyni.
Gyakran tapasztalom, hogy a kiöregedő szőlőtermelők után jövő fiatalabb korosztály mennyire elutasítja a folytatást. Aminek fő oka szerintem az, hogy látták szüleik sziszifuszi küzdelmét, sikertelenségét, és ők ebben nem akarnak részt venni. És nemcsak a szőlőtől, hanem a borfogyasztástól is elfordulnak. Szüleik területeit eladják, esetleg kivágják, műveletlenül hagyják. Nagyon fekete képet festek, de sajnos ez a valóság. Bár ma is számtalan egyesület, borklub működik, és sokan művelnek kisebb-nagyobb területeket, készítenek saját borokat, de ez a réteg egyre idősebb, kevés fiatal csapódik hozzájuk. Emellett a pincefalvak kihalnak, a romantikus paraszti pincék funkciójukat veszítik.
Egyes helyeken a 24. órában vagyunk.
Vannak ugyan szívet melengető kezdeményezések, mint a monori pincefalu feléledése, illetve korábban az etyeki fesztiválok is így kezdődtek. Vagy említhetném a számos felvidéki pincefesztivált, yitott pince napokat Kürtön, Bátorkeszin, Garamkövesden, Muzslán, Kisgéresen. De ez még mindig kevés. Ha nem karolják fel – igen, akár állami szinten, állami programokkal is – ezt a réteget, oktatással, pincefaluprogramokkal, könnyített adminisztrációval, szervezetek-egyesületek támogatásával, akkor nemcsak a kultúránk egy része tűnik el, hanem a belföldi borpiac is sokat veszít. Ahhoz, hogy a bor újra „divatba jöjjön”, és ne csak a sznobok beszéljenek róla, szükség van az „ismeretlen termelő borára”, mégpedig jó minőségben. Az eredmény a mai helyzet ellentétje lehetne: virágzó pincefalvak, növekvő turizmus és gasztronómia, szemet gyönyörködtető domboldalak, a borhoz értő borfogyasztó réteg. Álom? Lehet, de álmodni mindig érdemes…
Borítókép: Pincesor a kéméndi Iszomfalván (Felvidék) (Fotó: Teszár Ákos)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!