Bizonytalan egyensúly: a miskolci Balance

A Balance kérdőjel maradt számomra.

Magyar Nemzet

2022. 12. 20. 15:00

Ha több év után ellátogatunk valamely vidéki nagyvárosunkba, s a programba belefér néhány vendéglátóhely meglátogatása is, célszerű a világhálón kutakodni egy kicsit, hogy milyen érdekesebb helyek nyíltak időközben. Ha erre nincs időnk, akkor legalább a Tripadvisor-t nézzük meg.

Legutóbbi miskolci látogatásom alkalmával mindezt elmulasztottam, de végül is nem jártam rosszul. Két biztos célpontom volt, a Dining Guide TOP 100-ba ismételten bekerült s Michelin ajánlást is kapott „Avalon Ristorante”, amire vissza fogok még térni e rovatban, valamint a város központjában nyitott „Zip’s Tapas and Beer bar”, melyet sajnos zárva találtam. (Nem tévesztendő össze a frissen Michelin-tányért kapott Arany János téri brew pubbal.) Harmadiknak ott volt a Lokalista, ahol hat évvel ezelőtt jártam, gondoltam, egy élményfelfrissítést megér. Ebben nem tévedtem, a Lokalista szépen fejlődött időközben, de erről ismét csak más alkalommal.

Volt még némi idő az általam tartott borkóstolóig, ezt sétával, újabb helyek spontán felfedezésével szoktam kitölteni. Így akadtam rá véletlenül a „Balance” nevű vendéglátó egységre, Miskolc ütőerén, a Széchenyi utcában. Leginkább egy olyan helyre vágytam, ahol kapható valamilyen minőségi sör, beállítandó – ahogy a borászok mondják – kóstoló előtt a száj PH-értékét. Meglátva a jó ízléssel megtervezett cégtáblát, mondhatni, kétely nélkül léptem be, azzal a meggyőződéssel, hogy itt az italfront részben vagy egészben mellőzi a kommersz tételeket, és biztosan akad olyan nedű, mely felkelti azok érdeklődését, akik nem kíváncsiak az unalomig ismert tömegtermékekre.

További Repeta híreink

Steakbar Doi: spanyol borok és közel-keleti konyha Temesvár belvárosában

Így is volt. Az italválaszték zömét helyi minőségi tételek adják, a néhány multiüdítőt leszámítva csupa igényes termék, legyen szó sörről, borról, tömény- vagy alkoholmentes italról. Három sört tartanak a Tokajban működő BAZ főzdétől, bő tucatnyi bükki bort főként Sándor Zsolttól, és Dér gyümölcsleveket. A pálinkákat a Miskolctól 30 kilométerre fekvő damaki Sáppusztai főzde szállítja. Figyelemre méltó a négy-öt vodka, whisky és gin is, utóbbiak esetében az öt tételből három élvonalbeli magyar, köztük a többszörös díjnyertes Opera.

A BAZ pilsnerre esett a választásom, mely hozta a Dohány utcai sörözőből ismert kitűnő formáját. (Gyakran illetjük a negyed-ötöd osztályú kocsmákat a „késdobáló” jelzővel, nos, a vita felett első osztályba illő BAZ Beer Bar egy baltadobáló pincével működik szimbiotikus viszonyban. Baltát még nem dobáltam náluk, de a sörözőbe több ízben is betértem. A bejáratnál elhelyezett, acél alkatrészekből egybeforrasztott „életnagyságú” Predator- és Alien-figura egyedi látványosságot képezett itt, míg nem leltek más helyet a kortárs művészet eme egyedi darabjainak.)

Nem álltam meg, hogy a sör mellé ne rendeljek egy pohár bort Hajdú Rolandtól, a bükki organikus borászkodás jeles képviselőjétől, annál is inkább, hogy borait eladdig még nem volt alkalmam kóstolni. Chardonnay Cherépje, s honlapjának szemügyre vétele meggyőzött arról, hogy érdemes lenne e pincészet termékeire odafigyelni a jövőben.

Az ételkínálat tudatos koncepcióra enged következtetni, meg is kérdeztem a kedves, szívélyes pultos hölgyet, hogy ki áll a konyha élén, s hogy hol dolgozott korábban. (Az is sokat elmond az alkalmazottak felkészültségéről, hogy egy banális, de nem feltétlenül mindennapi kérdésre tudnak-e felelni. A „Pizza Me” nevű, egyébként a jobbak közé tartozó pizzaszeletlánc Széchenyi utcai egységében nem kaptam választ arra a rendkívül egyszerű kérdésre, hogy hol főzik a cég egyetlen, saját logós sörét. Miután magam bogarásztam ki ezt az információt a doboz apró betűi közül, és közöltem a pultos hölggyel, hogy a remek fővárosi First Craft Beer az „elkövető”, köszönöm helyett azt a választ kaptam, hogy ő nem iszik ilyeneket. Nem vagyok sem kekec, sem kioktató vendégtípus, de finoman jeleztem, hogy ez akkor is hasznos információ számára, ha nem fogyaszt kézműves söröket, pusztán azon okból kifolyólag, hogy ott áll a pult másik oldalán.)

További Repeta híreink

Narancs a borban

Megtudtam, hogy Gyovai József vezeti a konyhát, s hogy korábban az Avalonban, valamint a Drót bisztróban dolgozott. Ezek igen jó referenciák, mindkét helyen volt szerencsém megfordulni egy jó nevű étteremkalauz tesztelőjeként (is). Ehhez képest meglepett, hogy a honlapon Wágner Csaba Gusztáv köszönti a látogatót, aki egyébként meggyőző credót fogalmazott meg: „Szenvedélyem a helyi ízvilág felelevenítése, a tradicionális magyar ételek újra alkotása. A munkám során törekszem a legfrissebb, kistermelőktől származó szezonális alapanyagokat felhasználni, ezzel is megőrizve sokszínű vidékünk gasztronómiai értékeit.” Gondoltam, tisztázom a helyzetet, feltárcsáztam az éttermet, s megtudtam, hogy a honlapfrissítés még hátravan, Wágner úr, a korábbi séf, akivel indult a hely, már a fővárosban dolgozik.

Sajnos a konyha már zárva volt, de az igazság az, hogy nem is lett volna időm egy komplett vacsorára. Azt mindenesetre elhatároztam, hogy első adandó alkalommal visszatérek ide. Másnap délelőtt be is néztem hozzájuk, immáron más szemmel tanulmányozva át az étlapot. Mert egy dolog ránézésre besorolni a helyet a „biztató” kategóriába és megint más kiválasztani pár fogást, amit szívesen meg is kóstolnánk.

A szarvasgulyás kifejezetten jól sikerült, mély íz, kiváló ízegyensúly, jó tartású, kellő mennyiségű hús, a burgonyát sem főzték szét. Soha rosszabbat!

A konfitált kacsacomb ízletes, omlós, nem azt mondom, hogy nem ettem mutatósabbat vagy meggyőzőbbet, de ezzel a szinttel kiegyeznék, mint a műfaj alapesetével. A jól elkészített birsalmás vöröskáposzta remek volt hozzá. Mindehhez, egy egészen furcsa további köretelemet adtak, olyan volt, mint egy elrontott dödölle, csirizes és teljességgel élvezhetetlen.

Visszakértem az étlapot, hogy lássam, mi akart lenni a különös produkció, némi megütközéssel olvastam, hogy burgonyafánk. Ha egy újraértelmezésnek szánták, akkor jelzem finoman: nem sikerült. Nem is fogyott el, ellentétben a másik két elemmel. (A sepsiszentgyörgyi Kastély étteremben adják a kacsát mindössze lilakáposzta-körettel, több mint fél évtizede így szerepel az étlapon, kóstoltam, ízlett.)

Reméltem, hogy a desszertképpen rendelt mentás málnakrémleves tökéletessége helyreteszi a dolgot, de nem ez történt. Túltejszínezett, a málna friss, üde aromáját eltompított levest kaptam, ami átlagosnak még elmegy. Némi hezitálás után úgy döntöttem, rendelek még egy ételt, az talán helyrebillenti elégedettségem egyensúlyát, de erre nem volt lehetőségem, mert időközben a konyha bezárt. Vasárnap volt ugyan, de hogy a konyha miért zár be 12-kor, miközben nyitvatartanak délután 5-ig, ezt nem egészen értettem.

A Balance kérdőjel maradt számomra.

A gyengécske málnakrémleves és a teljesen elrontott burgonyafánk áll az egyik oldalon. A dizájn, a pazar italválaszték, a remek alapkoncepció, a kedves kiszolgálás, meg persze a jól sikerült ebédelemek a másikon.

Hajlok arra, hogy valami véletlen gikszer történhetett, egy beugró amatőr volt talán aznap a konyhán, aki csak délig ért rá. Az egzakt választ egy újabb látogatás adhatná meg, amit ígérni nem tudok, de amire alkalomadtán szívesen sort kerítenék.