Mi történik, ha valaki meghal egy repülőn?
Kidolgozott protokoll szerint történik az eljárás a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren.
Kidolgozott protokoll szerint történik az eljárás a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren.

Az egyik várakozó még a bőröndjét is hozzávágta, hogy megfékezze.

A magyar állampolgársággal is rendelkező elkövető 12 év után szökött meg egy kanadai börtönből, éppen Budapestre tartott, amikor elfogták.

Két alkalommal is sikerült egy norvég férfinak érvényes jegy nélkül feljutnia a müncheni repülőtéren egy-egy repülőjáratra – közölte kedden a német rendőrség.

Az egyik rendőrszakszervezet szerint naponta 140-170 új menedékkérőt kénytelenek fogadni a madridi Barajason.

Komoly terveket fogalmazott meg a BDPST Csoport kreatív igazgatója.

Járatkésésekre, torlódásra és jelentősen megnövekedett várakozási időre kell számítani.

A polgármester friss hírekkel jelentkezett.

A reptér felkészült a megnövekedett forgalomra.

Két nappal az után indulhattak az utasok nyaralni, mint, ahogy tervezték.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.