Home office: újra emelkedik a cégek száma, amelyek felajánlják
A fiatalok is vonzónak tartják a home office lehetőségét.
A fiatalok is vonzónak tartják a home office lehetőségét.

Kétgyermekes édesanyát kérdezett a szülés utáni munka kihívásairól a miniszter.

Ideális foglalkoztatási forma lehet a részmunkaidő például diákoknak és nyugdíjasoknak is.

Ezrek tüntettek ellene, a görög kormány most mégis visszahozta.

Az atipikus megoldások elősegíthetik a foglalkoztatottság és a versenyképesség növelését.

Magyarországon továbbra is a kétkeresős családmodell maradt a jellemző.

Kiszámítható támogatást nyújthat a kereskedelemben elérhető pénzkereseti lehetőség, amellyel a munkaadók és a jelenlegi alkalmazottak is jól járnának.

Hiába jellemző évek óta a munkaerőhiány, alig találni olyan állást, amely akár hetente fizet, akár rugalmas feltételeket kínál vagy részmunkaidőben is végezhető.

Miközben idehaza egyre több szó esik az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák elterjedésének fontosságáról, Európa számos államában inkább szabadulnának a dolgozók a részmunkaidőtől.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.