Nógrádi: Sok kérdést vet fel a szlovák miniszterelnök elleni merénylet
Robert Fico karizmatikus, de megosztó politikus a szakértő szerint.
Robert Fico karizmatikus, de megosztó politikus a szakértő szerint.

Kritikus állapotban szállították kórházba a szlovák kormányfőt.

Nagy szükség van Robert Ficóra a szlovák és az európai politikában.

A miniszterelnök szerint megdöbbentő, ami történt.

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a kormányfőt.

Robert Fico egy kormányülést követően sérült meg.

Kormányközi ülést tartottak Nagymihályban.

Fico már tavaly beszélt egy „ügynöktörvényről”.

A New York Times az orbáni úttól félti Szlovákiát, és már most aggódnak és félnek Robert Ficótól.

Habzó szájjal szállt bele a magyar és a szlovák kormányfőbe Vera Jourová.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.