Megfejtették Robert Fico választási győzelmének titkát
Papp Sándor publicista azt is elmondta, hogy miért nem jutott be felvidéki magyar párt a pozsonyi törvényhozásba.
Papp Sándor publicista azt is elmondta, hogy miért nem jutott be felvidéki magyar párt a pozsonyi törvényhozásba.

A Soros György által támogatott politikai erők komoly vereséget szenvedtek Robert Ficóval szemben.

Fico választási győzelme a visegrádi négyeket is erősítheti.

A magyar miniszterelnök a tegnapi választási eredményekre reagált a Twitteren közzétett üzenetében.

Karácsony egyszemélyes brüsszelitája csúnyán benézte a szlovákok véleményét. A békepárti erők győztek Szlovákiában.

A szuverén, nemzeti értékeken és érdekeken alapuló politika aratott győzelmet Szlovákiában.

A volt kormányfőnek lehetősége nyílik, hogy negyedszerre is Szlovákia miniszterelnöke legyen.

Közel 100 százalékos feldolgozottságnál már az is biztos, hogy a Szövetség nem jutott be a parlamentbe.

Megvan az első exit poll a szlovákiai előre hozott választásról.

Szombaton kiderül, hogy a józan ész tábora, vagy a háborúpártiak erősödhetnek Európában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

Orosz drónok támadtak.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Az itáliai csapat képes a bravúrra, ezt legutóbb Szerbia ellen bizonyították. Ismeretlen ellenfél, veszélyes játék várhat a középdöntőbe vágyó magyarokra.

Vasárnap a döntővel véget ér a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.