Tényleg egy húszéves Vogue-modell miatt alakult meg a The Jimi Hendrix Experience?
1966. október 5-én játszott először együtt a zenekar, amely rockforradalmat indított.
1966. október 5-én játszott először együtt a zenekar, amely rockforradalmat indított.

Ejnye-bejnye, már a rockzene sem az igazi.

A punkközegre különösen nagy ütést mért ez az év.

Jim Morrisonra emlékezünk most, aki különös alakjával egyike a rockzene, egyben a költészet felejthetetlen alakjainak.

A zenész úgy látja, a kulturális életben most jött el a rendszerváltás.

Az énekes minden albumával igyekezett konkrétan reflektálni az adott korra.

Az előttük fellépő Def Leppard ellenben vérpofi volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfival szemben a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül végrehajtandó szabadságvesztést és eltiltást indítványoztak.

„A történet közepén egy fantasztikus nő áll” – fogalmaz az egykori DK-vezér.

Orbán Viktor nyilatkozatát elemezte a Rapidban Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója, helyettes vezetője.

Mindenben támogatják a felvidéki magyarokat, és a magyar pártot, amit Gubík László vezet.

Orbán Viktor sikere egyben a magyar érdek védelme.

Trump szerint gyorsan kell lépni.

Az azonnali háborús veszélyt sikerült elhárítani.

A videó Harrison egykori otthonában, a Henley-on-Thames-i Friar Park birtokon játszódik.

We have managed to avoid this.

Magyar siker, néppárti kudarc.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.