– Készül valamiféle kivételes „mutatvánnyal” a Beatrice erre az évfordulóra?
– Igazából a mi koncertjeinkre nem jellemző a különleges színpadkép, de ezúttal nagyon professzionális színpadi látvánnyal dolgozunk, majdnem olyan lesz, mint egy színházi előadás.
A mi életünkről fog szólni, amit itt Európában élünk, és arról, hogy mit jelent számunkra a magyarságunk.

Én úgy érzem, hogy két csizma közé vagyunk beszorítva újkori történelmünkben: a szovjet és az amerikai csizma közé. De úgy is fogalmazhatnánk, hogy a szovjet most Nyugatról fenyeget minket. Amerika pedig olyan nagyhatalom, amely mindig úgy tesz, mintha a barátunk volna, de közben parancsolgat nekünk. A koncert helyzetkép: megállapítjuk, hogy itt élünk, ebben a közegben kell alkotnunk.
– Az ellenálló attitűd folyamatos a Beatrice elmúlt 45 évében…
– Most azért vagyunk rendszerellenesek, mert az Európai Unió ellen vagyunk. A rockzene mindig is politizált. Aki játssza a függetlent, az általában baloldali, nincs olyan, hogy valaki független – szerintem. Ez képmutatás. Engem viszont nem érdekel, hogy azért, mert híve vagyok Orbánnak, valaki nem szeret.
– Ma is kap a Fidesszel szimpatizáló megnyilvánulásai miatt kritikákat akár a zenei világból?
– A fizetett trollok rendszeresen beszólnak nekem. Ha politikailag támadnak, az általában lepattan rólam. Én úgy látom, hogy ma Magyarországon a könnyűzenei együttesek hetven százaléka a jobboldallal szimpatizál. Más kérdés, hogy mit mondanak, mert nem mindenki vállalhatja ezt.
Én vállalom: nem vagyok független. Magamtól is függök például.
– A Beatrice nagy sikere a rendszerváltással jött el, de a zenekar eredeti formációja már korábban feloszlott.
– Igen: a rendszerváltáskor nagyon divatosak lettünk, mert addigra bizonyítani akarta a hatalom, hogy mindent lehet, még minket is lehet játszani. Szerintem az már nem az a Beatrice volt, mégis nagyon nagy sikere lett. Amikor megcsináltam a Garázs című műsort, akkor még egy állami díjat is kaptam. Két évre rá megszűnt a Garázs, mert engem kitettek a partvonalon túlra. Lassan rájött az ember, hogy semmiféle szabadság nincsen. Most úgy látom, hogy igazából a 2010-es éveket kellett kivárni, hogy tényleg „mindent ki lehessen mondani”. A rádiók egy része ma sem nagyon adja le egyébként az új dalainkat. A szerkesztők olyan világban nevelkedtek fel, hogy a mi dalainkat nem ismerik, ezért egyszerűen nem is illesztik bele azokat a rádió zenei kultúrájába.
Úgy látom, hogy az igazi rendszerváltás most zajlik, a kulturális életben is nagyon jól látható ez. Hogyan lehetséges, hogy a Katona József Színház kedvezményt adott Gyurcsány Ferenc pártjának? És kiment azóta két rendőr, hogy ezt az ügyet megvizsgálja?