Nagyon úgy tűnik, hogy végre valóban kidurrant a Tisza Párt hazugságokkal és gyűlölettel telefújt lufija. Novembert és az őszi kampányidőszakot is a Fidesz nyerte, a Tisza pedig tartósan csúszós lejtőre került, ez egyértelműen fordult a nyár előtti trendhez képest – derült ki az Alapjogokért Központ havi napirendelemzése és kutatásösszegzése alapján.
A trendforduló egyik fő mozgatórugója, hogy nyár vége óta uralja a közbeszédet a jobboldal nemzetstratégiai kérdésként kezelt témái közül a háború békepárti lezárását sürgető tárgyalássorozat, a rezsicsökkentés fenntartását lehetővé tevő magyar–amerikai–orosz megállapodások, valamint az európai szinten egyedülálló adócsökkentésre fókuszáló kormányzati döntések.
Ott tartunk, hogy ma már a kormány legnagyobb kritikusa, a véresszájú gyűlölködő, Hadházy Ákos is aggódó posztban figyelmeztette Magyar Pétert, hogy bizony itt komoly gondok vannak, és a fennhangon beígért győzelem délibábja is szétfoszlani látszik.
„(…) Mostanában aggasztó híreket kap, aki a közvélemény-kutatásokat olvassa. Többségük szerint – bár nem drasztikusan, de – hónapról hónapra csökken az ellenzék előnye. Török »Egyrésztmásrészt« Gábor is ma már inkább Fidesz-győzelmet jósol. (…)”
További Poszt-trauma híreink
A közvélemény-kutatások adatai azt mutatják, hogy Magyar Péterék elértek egy üvegplafont, és nem képesek több választót megszólítani, a középen állók pedig kockázatot látnak bennük, többek között a társadalom minden rétegét érintő brutális megszorítócsomag miatt.
Magyar Péter komolyan kezdhet aggódni, fájdalmas lesz az ébredés és nem csak neki, a csúnyán megvezetett és átvert követőinek is.
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Hadházy Ákos (Fotó: Hatlaczki Balázs)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Leleplezték Putyin tervét, erre biztosan nem számított senki
Igazi zseniket képeznek ki az EU központjában!

Akkor tehát igaz!
Csézy férje kuruzsló és adócsaló.

A ballibsi „újságírás” rejtelmei
Ezek észrevették, hogy az ukránok támadták meg a vezetéket, és az még hagyján, de meg is írják?

Még egy üzenet a Farpofa-közből
A Fidesz–KDNP összesen 196 184 aláírást adott le, ez pedig 85 736 aláírással több, mint amennyit a tiszások elméletileg egyáltalán leadhattak.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Orbán egyik legnagyobb ellenfele páros lábbal szállt Magyar Péterékbe
Nem várt fordulat.

Újabb bizonyíték került elő, ez bele fog szólni a választási eredménybe
Milyen emberek ezek?

Itt a meglepetés: Török Gábor rejtélyes posztban koppintott Magyar Péter orrára
Váratlan bírálat.

Az önérzetes Fluor Tomi rátámadt a Fideszre, pedig jobban tenné, ha először magába nézne
Ezek tényleg háborút akarnak?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Leleplezték Putyin tervét, erre biztosan nem számított senki
Igazi zseniket képeznek ki az EU központjában!

Akkor tehát igaz!
Csézy férje kuruzsló és adócsaló.

A ballibsi „újságírás” rejtelmei
Ezek észrevették, hogy az ukránok támadták meg a vezetéket, és az még hagyján, de meg is írják?

Még egy üzenet a Farpofa-közből
A Fidesz–KDNP összesen 196 184 aláírást adott le, ez pedig 85 736 aláírással több, mint amennyit a tiszások elméletileg egyáltalán leadhattak.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!