Nagy felháborodást keltett egyébként, amikor kiderült, hogy kizárólag ülőjegyek válthatók, sokan a Facebookon egyenesen odáig mentek, hogy inkább utazásokat terveztek a prágai állomásra, amennyiben valóban így tettek, feleslegesen túráztatták az autójukat, ugyanis tegnap este az állt fel, aki csak akart. Sőt, a csarnok lépcsőiről is nyugodtan lehetett szemlélni a koncertet, míg más hasonló eseményen a biztonságiak rögtön felkerekednek, hogy visszakísérjék az elkóricáló nézőket, most nem vegzáltak senkit emiatt. És meg kell említeni azt is, hogy ritkán gyűlik össze olyan változatos közönség egy koncertteremben, mint tegnap este, a huszonéves punkoktól a hatvanas rockveteránokig széles volt a paletta életkor tekintetében.
Valószínűleg azért is, mert két szélsőségesen eltérő zenekarról van szó. Általában ketté lehet osztani a nézőket abban a tekintetben, hogy ki mit vár egy fellépéstől: sokaknak az az elsődleges szempont, hogy az adott előadó hibátlanul, lemezminőségben szólaltassa meg a dalait, másokat ez nem érdekel, sokkal fontosabb számukra a banda színpadi jelenléte és az erőteljes előadásmód. A Def Leppard előbbieknek kedvezett, míg a Mötley Crüe-ról az utóbbi években sokszor lehetett hallani, hogy bár szórakoztatók élőben, de Vince Neil pocsék énekes.
Nos, mindez az első két szám alatt ki sem derült, olyannyira kásás volt a hangosítás, hogy az első nyolc-tíz percben szinte egy szót sem lehetett kivenni a dalszövegekből, aztán a technikusok hirtelen észhez tértek, és ezt követően már onnan, ahonnan mi hallgattuk, nem volt ilyen jellegű probléma. És bár a rossz nyelvek szerint a banda azért szerződtetett le két háttérénekesnőt, hogy Neil ügyetlenkedését palástolják, valójában gond nélkül előadta a nem túl bonyolult dalokat, nyilván nem a rockzene történetének legkiválóbb hangjaként fogunk rá emlékezni, de tisztességes teljesítményt nyújtott.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!