Szokás mondani, hogy a rockzene halott, de ezt tavaly éppen a Mötley Crüe és a Def Leppard közös észak-amerikai koncertkörútja cáfolta meg, egyetlen turné sem vonzott nagyobb tömeget 2022-ben, néhány hónap alatt 1,3 millióan nézték meg a két bandát. Számítani lehetett arra, hogy a kettősük a magyar közönséget sem hagyja majd hidegen, mert több generációnak sosem volt lehetősége idehaza megnézni őket, a Mötley Crüe 1991-ben, a Def Leppard pedig 1996-ban járt nálunk utoljára.

Ennek ellenére, amikor a Def Leppard kora este a húrok közé csapott, az MVM Dome még csak a kétharmadáig telt meg, úgy tűnik, az előzenekarok akkor sem mindig érdeklik a magyar közönséget, ha ugyanolyan kaliberű névről van szó, mint a főzenekar. Ugyanakkor valószínűleg sokakat a borsos jegyárak is otthon tartottak, egy jobb ülőhelyért akár hetvenezer forintot is ki kellett csengetni. Az angol sztárbanda azonban megdolgozott a gázsijáért, jól érezhető rajtuk, hogy rutinos stadionzenekarok, akár egymagukban képesek hasonló méretű helyeket megtölteni. Onnan, ahol mi ültünk, a hangosítás pengeélesen szólt, a banda a masszív másfél órás koncertje alatt pedig egy hangot sem hibázott, a hatvanhárom éves Joe Elliott még mindig sportolókat megszégyenítő vehemenciával rótta a színpadot, az orgánuma betöltötte a hatalmas teret.
Ki kell emelni Rick Allen teljesítményét is, aki huszonegy éves korában autóbalesetet szenvedett, amelynek következtében leszakadt a bal karja, ember feletti akaraterővel ennek ellenére is megtanult újra dobolni, és bár fél kézzel nyilván nem püföl olyan iramban, mint egy punk-rock zenész, de hibátlanul, precízen és láthatóan nagy élvezettel játszik, sőt előadott egy olyan szólót is, amelyet bármelyik zenésztársa megirigyelne a világon.

A banda egy igazi best of műsort adott, egymást váltották az olyan slágerek, mint az Animal, a Foolin’ vagy a Hysteria, lehet mondani, hogy hakniztak, de vérprofin tették, a számok alatt hatalmas méretű kivetítőkön a nyolcvanas éveket idéző videóbejátszásokkal monumentálissá emelve a látványt. Más kérdés, hogy a zene rendkívül szubjektív műfaj, számomra a dalaik öregesek, a nagypapa rockzenéje benyomást keltik, így érzelmileg sem ragadtak igazán magukkal, azt azonban lehetetlen tagadni, hogy a maga műfajában egy tökételes és jól érzékelhetően az utolsó másodpercig pontosan begyakorolt, hibátlan show-t adtak.