Djokovics látni sem akarta Alcaraz és Sinner döntőjét
A szerb teniszező idén hatodik kiemelt Wimbledonban.
A szerb teniszező idén hatodik kiemelt Wimbledonban.
Carlos Alcaraz szerint csoda volt, hogy ezt megnyerte; Jannik Sinner mindent megtett, amit csak tudott.
A címvédő spanyol egészen elképesztő módon fordította meg a Roland Garros-finálét.
A legyőzött Sabalenka nem volt túl sportszerű a döntő utáni nyilatkozatában, ami kiakasztotta a győztest.
A világelső a címvédő ellen – Jannik Sinner és az őt augusztus óta egyedüliként legyőző Carlos Alcaraz szinte ugyanazokkal a szavakkal illette a riválisát.
A világelső Arina Szabalenka és az amerikai Coco Gauff fináléja szinte éppen úgy alakult, mint az első egymás elleni Grand Slam-döntőjük – drámai meccslabdával lett vége.
A szerb klasszis az elődöntőben búcsúzott a Roland Garroson, szettet sem nyert a világelső ellen.
Akár olasz házidöntőt is rendezhetnek férfi egyesben a párizsi Grand Slam-tornán.
A világelső Arina Szabalenka jutott elsőként a Roland Garros döntőjébe női egyesben. Másodikként az amerikai Gauff.
Zverev a Roland Garroson is hoppon maradt, várnia kell a Grand Slam-győzelemre. Djokovics a négy között Sinnerrel néz szembe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Orbán Viktor Budapesten fogadta a szerb elnököt.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
A magyar külügyminiszter erről Luxemburgból jelentkezve számolt be.
Danny Röhl egy El-meccsen debütálhat a Rangers kispadján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.