Kétezer eurót kapnak azok a párok, akik idén Lazióban esküsznek
Ezzel az intézkedéssel szeretnék az olaszok az esküvőszervezési szektort megmenteni.
Ezzel az intézkedéssel szeretnék az olaszok az esküvőszervezési szektort megmenteni.
A történelem során a különböző civilizációk eltérő időpontokban ünnepelték az újév napját, általában különböző vallási szokásokhoz kötve.
Az első emeleti lakást, ahol édesanyjával élt, a legjobb ajánlatot tevő vevő vásárolhatja meg.
A próbahívások során hetven munkaerő-közvetítő ügynökséget hívtak fel a magukat munkaadóknak álcázó aktivisták.
Erzsébet nem véletlenül időzítette fogadalmának teljesítését éppen erre az időpontra.
A politikus azt sérelmezte, hogy a miniszterelnök csütörtökön a családjával együtt tartózkodott Rómában.
Bár Lupusnak Magyarországon nincs kultusza, történelmi vonatkozásai miatt számunkra igencsak fontos szentről van szó.
A kövön lévő felirat alapján a szakemberek úgy vélik, hogy Claudius császár idejéből, Kr. u. 49-ből való a lelet.
Bár már kislányként is vonzották a fotók és később is azon fantáziált, milyen csodálatos dolog lehet képekben megörökíteni a világot, az álma az Örök Városban vált valóra.
A Szent Ignác útja – Camino Ignaciano című dokumentumfilm spirituális utazásként mutatja be a zarándoklatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A találkozó 20. percében a lelátón felharsant Diogo Jota dala.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délután.
Elégedetlen a pártelnök.
Az LMBTQ-lobbi hisztérikus tiltakozással reagált.
Kiutazik a család.
Sok a megválaszolatlan kérdés az Air India 171-es járatának katasztrófája körül, miután a pilótafülkében rögzített hangfelvételek alapján a gép üzemanyag-ellátását manuálisan kapcsolták ki.
A new, shocking video has emerged of the Hungarian man from Transcarpathia who was killed by Zelensky's henchmen. The footage exposes the brutal abductors.
Kiutazik a család.
Sok a megválaszolatlan kérdés az Air India 171-es járatának katasztrófája körül, miután a pilótafülkében rögzített hangfelvételek alapján a gép üzemanyag-ellátását manuálisan kapcsolták ki.
A new, shocking video has emerged of the Hungarian man from Transcarpathia who was killed by Zelensky's henchmen. The footage exposes the brutal abductors.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.